ugrás a tartalomhoz

Jön az ECDL Webkezdő minősítés

Hojtsy Gábor · 2005. Nov. 2. (Sze), 08.33
Mindig is kicsit keserű érzéssel figyeltem az ECDL minősítések bevezetését, hiszen az alap modulok láthatóan arra tanítják meg a vizsgázókat, hogy bizonyos rutinfeladatok elvégzésére hogyan tudják felhasználni a számítógépet. A szövegszerkesztők vagy a táblázatkezelők alkalmazásában nem sok kreatív lehetőség adódik. A közelmúltban azonban dícséretes változások mentek végbe az ECDL mentén, a magyar kezdeményezésre felvett képszerkesztő és a jövőre bevezetendő webkezdő minősítéseket illetően.

Az ECDL felhasználói moduljai

Mindkét modul természetesen hű marad az ECDL alapvető tudást átadni szándékozó hagyományához, tehát a profi webfejlesztőknek nem kell állásukat félteni a hirtelen nagy számban megjelenő ECDL minősített felhasználóktól. Az ECDL Képszerkesztő a digitális képfeldolgozás alapjaiba vezeti be a vizsgázót, a hozzá kapcsolódó magyar könyv a Photoshop és a GIMP használatával mutatja be a jellemző lehetőségeket. Az ECDL Webkezdő vizsga pedig egyszerű HTML kódok írását, valamilyen webszerkesztő program használatát és a kész webhely közzétételét kéri számon. Erről sajnos egyelőre kevesebb információ áll rendelkezésre, a vizsgák 2006 februárban indulnak.
 
1

ECDL vizsga

Anonymous · 2005. Nov. 2. (Sze), 10.11
Én azt látom ebben az egész rendszerben, hogy teljesen kezdőknek készül, amellyel egy minimális tudást tudnak szerezni ahhoz, hogy elboldoguljanak a legtöbbet használt programokkal. Amit én a magam részéről nagyon nem odaillőnek találok az a "IT alapismeretek", amikben a kérdések nagyrésze ergonómiával kapcsolatos. Az egyik kérdés: Hogyan tartsuk az egeret? válaszok: csukló, könyök az asztalon, egyik, másik, egyik sem. Na most kérdezem én: Ennek mi köze van ahhoz, hogy értek-e a számítógéphez és ha nekem úgy tetszik, akkor miért ne foghatnám az egeret felemelt csuklóval vagy könyékkel? Szóval ezzel csak azt akartam mondani, hogy sokmindenben még hiányos a vizsga, de nagyon sok dolgot én fölöslegesnek is gondolok.
2

<Nincs cím>

mrbond · 2005. Nov. 2. (Sze), 13.08
ha vki nem tudná: az ecdl az european computer driving licensce
magyarra fordítva:
ha te motort akarsz vezetni csinálj a jogsit,
ha autót, akkor b jogsit,
ha kamiont, akkor c jogsit, stb.

az hogy van jogsid, még nem jelenti azt, hogy egyenes út vezet az f1-be.

szvsz arra, amire kitalálták, - azaz tudj szöveget, táblázatot, etc-t szerkeszteni - arra jó. tehát ha a munkáltató látja, hogy van x ecdl vizsgád, akkor nem fog hanyattesni tőle, de azt tudja, hogy - jóesetben - szöveget szerkeszteni tudsz.
egy ilyen webszerkesztős ecdl papírrl nem fognak felvenni mondjuk kirowskyék web developernek. nem arról szól.

ami szvsz óriási hibája az ecdl tanfolyásoknak:
nem egy módszert tanítanak meg, hanem egy adott programot.
szvsz a szövegszerkesztés az minimális tipográfia, a táblázatkezelés minimális programozás. ezzel szemben meg fognak tanítani excel és wordre. ha egy egység sugarú user találkozik az ooo-val nem fog tudni semmit sem kezdeni vele, mert nem ott van és nem úgy hívnak x funkciót.

ez a awebes dolog is kb arról fog szólni, hogy tudj frontpédzsül, de arra, hogy mi az a szemantikus web arra nem.

persze mindez szvsz.


---------------------------------------
free! free as a bird!
5

Magyar oktatás

saxus · 2005. Nov. 2. (Sze), 21.30
Ez amugy az egész magyar informatika oktatásra jellemző, hogy egy adott program egy adott verziójával egy adott módszert tanítanak meg. OpenOffice? Felejtsd el! Firefox? Ugyanmár? MS Office aktuális + IE és fogd be a szád.

Szerencsére nálunk jobb a helyzet, mert legalább a programok fenn vannak a gépeken, de attól függetlenül a tanár egyből elkezdene magyarázni, ha Word helyett OpenOffice-t indítanék el.

Az eredmény látható: csak néhányan látják át a logikáját csak a bemagol(tatot)t sémát, és már félnek attól, hogy ha valami új programot kell(ene) használni.

Emlékszem hány embernek nem lehetett elmagyarázni, hogy a Firefox is ugyanúgy működik mint az Internet Explorer, csak más a neve viszont jobb.
3

ergonomia talán a legfontosabb

pp · 2005. Nov. 2. (Sze), 13.14
Tedd ki oldalra az egyik kezedet és próbáld meg így tartani 10 percig. Max. 5 perc után azt fogod mondani, hogy hülyeség és leteszed a kezedet. Próbáld ki egy 0,5 kg-os súllyal ugyan ezt (mondjuk egy félliteres tej, vagy kefír;)) Ha tényleg tartod 10 percig utána érezni fogod, hogy az izmaid beállnak és alig tudod mozgatni őket. Márpedig ha az izmok beállnak(állandóan feszülnek) nem megy beléjük vér -> a sejtek elhalnak. Nyílván 10 perc egerezéstől nem fog leszakadni a karod, de 2-3 órás felemelt csuklós egerezéstől valószínűleg beáll a válad. Szokott fájni a válad? (mondjuk a jobb, amelyikkel egerezel)

A beállt izmok meg jól elhuzkodják a gerincedet, amitől aztán jön majd a nyakfájás, fejfájás, (helytelen ülés miatt) derékbántalmak, esetleg egy kis gerincsérv, vagy bármi más problámád is lehet ;)
A "kiválto ok" persze nem ez lesz, hanem egy hírtelen vagy rosz mozdulat. Esetleg megállapítanad nálad egy kis kopást, gerincferdülést stb.. ami millió ok miatt kialakulhat, de a legnagyobb arányban éppen talán a napi 8 órás helytelen munkavégzésed lesz az oka. És 10 év múlva már tök mindegy lesz neked, hogy mitöl kopott az a gerinc. ;)
Persze Te döntesz. 5-10 év kényelem (persz megfelelő testartással ez az idő rövidíthető) és 30-50 év kínszenvedés, vagy egy kis odafigyelés, kényelmetlenség hosszú ideig.
Az, hogy az idősebbeknek fáj a dereka nem biztos, hogy természetes... de majd 40 év múlva újra dumcsizunk erről ;))


pp
4

ugyan már

Anonymous · 2005. Nov. 2. (Sze), 20.38
Nem szokott fájni a kezem. Ismersz te olyasvalakit, aki azért fogta meg úgy az egeret, ahogy fogta, mert tanulta az edcl vizsgán? Vagy aki 40 percenként pihenteti a szemét ha géppel dolgozik? Érdekes az ergonómia, meg hasznos is, de amiket olvasok a kérdések közt, azokról az angol tudósok jutnak eszembe, akik mindig felfedeznek vmi hülyeséget, pl. h az aranyhalnak 5 mp a rövidtávú memóriája, vagy hasonlókat.

Egyébként nem azt mondtam, hogy nem jó az, amit mondanak, de ki az aki egy egeret fölemelt csuklóval akar megfogni? Az meg, hogy lent legyen a könyöke, eléggé abszurd, mivel a legtöbb szgépasztal ezt lehetetlenné teszi, de ha lehetőség lenne rá, akkor is baromi kényelmetlen.

Ha pedig tényleg a könyökem is az asztalon van, akkor hoppá, túl közel vagyok a monitorhoz...
6

ugyan már?

pp · 2005. Nov. 3. (Cs), 19.48
Nézz be egyszer egy igazi komputeres játékklubba. Aztán csodálkozzál azon, hogy milyen szép tartások vannak... de mondom beszéljünk erről 10 év múlva (amikoris szerintem már késő lesz ;))

Az meg, hogy lent legyen a könyöke, eléggé abszurd, mivel a legtöbb szgépasztal ezt lehetetlenné teszi, de ha lehetőség lenne rá, akkor is baromi kényelmetlen.

Ugye karfás székről még nem hallottál.

Az ergonómi pedig nem arrol szól, hogy hogyan hasznájuk a számítógépet, hanem arrol hogyan kéne, hogy használjuk.


pp
7

hopsz :)

Anonymous · 2005. Nov. 4. (P), 21.14
Eszembe se jutott, hogy arra is érthetik, hogy karfája van a széknek, mivel nekem csak anélküli jutott :).
Nézz be egyszer egy igazi kumputeres játékklubba ...

Épp ezt akartam elkerülni, hogy azt sugalmazzam, hogy mindenki mindent jól tesz és hülyeség az ergonómia. Azt akartam mondani, hogy fölöslegesnek érzem azt a tudást amit átadnak.

Például ha nekem van egy munkahelyem és ott nem karfás széket kapok, akkor esetleg még szólok, hogy karfásat szeretnék vagy veszek magamnak egy olyat, de a lámpát már tuti nem fogom kicserélni, meg nem fogok új irodát bérelni, ahol nincs az ablak előtt fa. Arra gondolok, hogy ha meg tudom tenni, hogy nekem minél jobb legyen, akkor azt anélkül is megcsinálom, hogy valaki elmesélné nekem, hogy az a jó, ha minél több a természetes fény, meg hasonló finomságok.
8

egyéni szint

pp · 2005. Nov. 5. (Szo), 15.15
Természetesen igazad van abban, hogy !neked! felesleges ezt tanulni, de hidd el van jópár olyan dolog amiről sok ember nem tud, mert nem úgy született. pl nekem 2 évbe került míg rájöttem, hogy azért van néhány monitor előtt hányingerem és fejfájásom mert 60Hz, vagy az alatt működik. Persze erre mondhatod azt, hogy téged ez nem zavar..mint ahogyan tette ezt az a kollegám akinek a szeme 4 év alatt jelentősen romlott(persze ő ezt az öregedésének tudja be... mondjuk 40 évig nem kellett neki szemüveg, aztán hírtelen megöregedett ahogyan elkezdett nap mint nap egy ótvar monitort használni.)
Én nem vagyok egy nagy bútor guru, de szerinted miért olyan számítőgép asztalokat árulnak, amik teljesen alkalmatlanok a hosszútávú munkára? Szerintem mert megveszik, mert olyan kis praktikus, meg aranyos, meg a szomszéd is ilyet vett...

Az "érzem, hogy nekem mi jó" hozzáálással meg az a baj, hogy ezek a problémák nem egyből jelentkeznek! Volt ismerős akinek fájt a feje állandóan, megnéztem a gerincét(pp foglalkozik kicsit a csontkovácsolással;)) és megmondtam neki, hogy melyik oldalon van a monitorja az asztalon. (csigolya helyére, monitor középre azóta nem fáj a feje.) Másik ismerősöm a hátát fájlalta a bal oldalán. Kiderült úgy vezet, hogy elfekszik az autóban egyik keze a sebváltón másik a kormányon, mert így vagesz(persze meg napszemcsi, de ez most lényegtelen;)). Amióta normálisan ül (nem ráborulva a kormányra mint egy mazsola természesen) nem panaszkodik a hátfájására. A problémák egyikőjüknél se egyböl jelentkeztek és kellett valaki aki megmondja nekik hogyan frankó...

Most nem csak magamat akarom fényezni, de talán ilyen szempontból érthető, hogy miért tartom rettentő fontosnak az ergonómia tanítását. (különben is, vidám egészséges és elégedett munkaerő jobban termel ;))

pp