Netvibes: tovább hódít a web 2.0 asztal koncepció
A Netvibes első ránézésre semmi újat nem mutat, legalábbis azoknak, akik a Microsoft start.com igencsak döcögős indulását vagy a Google Personalized Home Page megjelenését figyelemmel kísérték. Blogmarkjaink között rendszeresen foglalkoztunk ezekkel is, összehasonlításukról is megjelent egy link. Amiért mégis fontosnak tartom kiemelni, amellett, hogy számomra ennek a felülete az első szimpatikus az eddig említettek közül, az, hogy szolgáltatótól független megoldásról van szó. Megtaláljuk a GMail dobozt éppúgy, mint a több motort támogató keresőt, de a flickr támogatása is a tervek között van.
A Netvibes felület használatához nem kell létrehoznunk még felhasználót sem, hiszen a saját honlapunk azonosítója sütiben tárolódik. Ha persze több gépen vagy több böngészővel szeretnénk használni, akkor kénytelenek leszünk regisztrálni, erre megvan a lehetőség. Akárhogy is döntünk, különböző dinamikusan elrendezhető dobozokat helyezhetünk el saját kezdőlapunkon, melyek között RSS/Atom csatornák, időjárás, keresés, jegyzetek lehetnek, és a Netvibes blog szerint a tervek sokkal többről szólnak. A fejlesztők célja elsősorban egy interoperábilis, sok szolgáltatással együttműködni képes alkalmazás kialakítása, melyet a felhasználók is örömmel forgatnak.
Azért arra kíváncsi lennék, hogy a hasonló koncepciókon alapuló "böngészőben látható asztal (desktop)" megoldások valódi felhasználói igényt elégítenek-e ki, vagy csak egy divathullám részei, és nem sokáig maradnak a felszínen.
■ Netvibes felület részlet egy doboz mozgatása közben

Egyből hallgatható audiotartalmak