ugrás a tartalomhoz

Fórum ésszerűsítések webhelyünkön

Hojtsy Gábor · 2005. Szep. 11. (V), 14.26
Ért már minket némi kritika azért, hogy nem alkalmazkoduk a fórum témákban felbukkanó kérdések sokszínűségéhez megfelelő csoportok kialakításával. A kritikák ellenére valójában konkrét javaslatokat szinte nem kaptunk, főleg a szerkesztőségi levelezőlistán elmélkedtünk a lehetőségeken. Most már azonban eljött az idő, hogy legalább néhány kézenfekvő változtatást elvégezzünk, és olvasóink véleményét kérjük további ötleteket illetően.

Azt korábban is tapasztaltuk, hogy az NJSZT WFSZ szakosztály fórum témái nem lettek túl aktívak, ami főleg annak köszönhető, hogy a különböző rendezvényeink és kezdeményezéseink bejelentéseihez és élménybeszámolóihoz közvetlenül kapcsolódó hírek hozzászólásaiban jelentek meg a vélemények, ötletek, kritikák. Ezért a különálló WFSZ csoportokat egyetlen témacsoportba vontuk össze.

Fórumunk tartalomkezelőkről szóló része a PHPInfo (a Weblabor egyik elődje) virágzásakor főleg a PHP-Nuke és PostNuke körül forgott, Drupal rendszerre váltásunkkal pedig ez került előtérbe, melynek külön témacsoportot is nyitottunk. Időközben azonban mindezen termékeknek saját magyar honlapja lett, így a problémákat ott vetik fel a felhasználók. Ezért érdemessé vált újra összevonni egyetlen csoportba a tartalomkezelők kérdéseit, és a Web témakörbe helyezni.

Végül nemrég merült fel, hogy az utóbbi időben megszaporodott keresőmotorok, indexelők kérdéseinek érdemes lenne külön csoportot nyitni, melyet most meg is tettünk, a régebbi ehhez kapcsolódó témákat oda mozgatva.

Valószínűleg van még mit javítani a fórumunk elrendezésén, ezért szeretnénk olvasóinkhoz fordulni. Milyen új témák leválasztása lehet érdemes, melyek már eddig is népszerűek, de még nem rendelkeznek saját csoporttal?
 
1

Irányelvek téma

Kérésre törölve 10. · 2005. Szep. 11. (V), 14.49
Bár lehet, hogy nem jó ötlet, de szerintem inkább a keresők helyett egy irányelvek témát kéne készíteni. Mivel nekem úgy tünt, nincsen külön fórum erre. Vagy pedig a keresők maradhatna és még lenne egy plussz irányelvek is.
___________
by ChaTeve
2

Van levelezőlista és wiki

Török Gábor · 2005. Szep. 11. (V), 15.00
Nem vagyok benne biztos, hogy szükség van rá. Nemrég indult el az irányelvek levelezőlista, valamint készült egy wiki is a témábavágó tudás felhalmozására.
3

rámutatni meglévő témákra

Hojtsy Gábor · 2005. Szep. 11. (V), 15.03
Két szempontot kellene figyelembe venni az ötletadásnál, kár, hogy nem írtam bele a hírbe. Egyrészt legyen már több ilyen téma, és kilátás következőkre, mert különben nem éri meg nyitni neki csoportot. Másrészt legalább ne legyen kézenfekvő a téma átfedés másokkal.

Kérdés, hogy van-e már sok irányelves téma, vagy azért nincs, mert nem volt ilyen témacsoport :) Van mindenesetre egy komplett levlista, meg egy wiki. Elismerem, hogy annak aki nem emlékszik a hírre, ez nem nyilvánvaló :) Remélem rövidesen be tudjuk integrálni az új listát is az online felületbe.
4

"Kiegészítők" csoport

-zsolti- · 2005. Szep. 12. (H), 09.31
Nekem tetszik így csoportosítás, logikusabb mint az előző. Már csak azt nem értem, hogy a PHP kategóriában miért kell külön venni a levélküldés? Szerintem nem akkora témakör, hogy ne férne el fő témacsoportban. Valamint lehetne még csinálni egy olyan csoportot, hogy pl. "Kiegészítők", mely helyet adhatna az olyan kérdéseknek, mint Smarty, phpDocumentor, és mindenféle lib, meg addon.

Másik: nem rég óta fórumozok itt, de nagyon nem tetszik, hogy címet kéne adnom minden hozzászólásomnak. Valahol olvastam, hogy ez az áttekinthetőség kedvéért kell, de szeritnem ha valaki keres valamit, akkor úgysem fogja végigolvasgatni a 62825 hozzászólás címét, hanem beírja inkább a keresőben.

Üdvözlettel: Liebig Zsolt
SWEN Internet
5

logikus

Hojtsy Gábor · 2005. Szep. 12. (H), 09.38
Nos, az, hogy a levélküldés külön van, az eléggé organikus módon alakult, sok ilyen kérdés merült (és még merül ma is) fel. A fenti felhívásom éppen arról szól, hogy próbáljuk meg közösen formálni a további organikus felbontást, azaz a meglévő témákat érzékelve válasszuk szét csoportokra. A "Kiegészítők" tehát olyan csoport lenne, ami nem konkrét PHP kérdés, de máshova nem is illik (mondjuk tartalomkezelőkhöz). A javaslat logikus, bár jobb nevet kellene neki találni, mert kiegészítő = kiterjesztés = extension = DLL/SO asszociáció eléggé kézenfekvő szerintem.
6

Követőben nagyon fontos

Török Gábor · 2005. Szep. 12. (H), 10.37
Második észrevételedre válaszolandó, a fórumtéma súlyát mindaddig nem érzi az ember, amíg nem kezdi el használni a követőt. A követőben ugyanis gyakorlatilag használhatatlanok, semmit mondóak a <Nincs cím> tárgyú posztok, az ember nem tudja eldönteni, hogy vajon számára értékes információt rejt-e, így csak felesleges bosszuságot, ide-oda kattintgatásokat eredményeznek. A néhány szavas, esetleg tőszavas tárgyak már csak a keresés végett is kiváltképp hasznosak, hiszen felfoghatók egyfelől kulcsszóként, másrészt nézd meg, hogy pl. a Google-ben mennyivel hatásosabban lehetne keresni, ha a <Nincs cím> kifejezések helyett értékes kulcsszavak lennének.
7

Linux -> Szerverek

Hojtsy Gábor · 2005. Szep. 12. (H), 11.21
Nos, a linux téma főleg Apache és cron beállítási kérdésekkel volt tele, ezért a más témákban is szétszórva található Apache kérdésekkel összevonva kialakult egy Szerverek témacsoport, mely most már mindenféle szerver (szándékoltan leginkább http szerverek) tematikáját fogja össze. A maradék 8 linux téma az egyéb témakört gazdagította.
8

A PHP feldarabolása

T.G · 2005. Szep. 12. (H), 21.02
Nehéz a PHP-t okosan szétdarabolni, ahogy megnéztem az utolsó X témát, nem egyértelmű, hogy hova sorolnám... talán ez inkább a kérdések hibái...
Viszont ennek ellenére lehet, hogy mégis el lehetne indítani az új csoportokat, aztán a kérdező, ha okosan kérdez, akkor egy kérdés csak egy csoportba fog beleilleni.
fájl kezelés, stringek, socket hívások, dátumok, session, formok...
Ha rajtam múlna, akkor én sok csoportba bontanám szét a PHP-t. (persze elfogult vagyok, de ha nem tévedek, akkor nem csak én lennék az:) Az, hogy mi az az egészséges határ, nem tudom... A referencia felbontásánál tovább biztos nem kellene menni. :)