Mit rejt az Internet Explorer jövője?
Múlt hét pénteken Jose Francisco jelentése szerint a Microsoft közös csevegő összejövetelt tartott az Internet Explorer 7 és Windows Vista béta tesztelők számára, az IE csapat részvételével. Itt több mint négyszáz tesztelő és a Microsoft különböző képviselői vettek részt az eszmecserében. A legfontosabb hírek között említhetjük, hogy a második béta decemberre várható, valószínűleg a Vista második bétájának megjelenésével egyidőben. Szintén sok spekulációra adhat okot, hogy Dave Massy valamilyen "great new User experience"-re hivatkozik, amely az IE 7 második bétájában lát majd napvilágot.
Szintén Jose beszámolójából derül ki, hogy az IE 7 nem tartalmaz majd active desktop támogatást, nem lesz benne letöltés kezelő, és állítólag nem lesz az IE 6 mellett futtaható. Kérdés, hogy a hivatalos álláspont ellenére a korábbi trükkök alkalmazhatóak lesznek-e majd. A webfejlesztők életének megkönnyítéséhez ugyanis mindenképpen szükség lenne a korábbi verziókban való tesztelés lehetőségének megtartására. Ugyanakkor megvan a lehetősége annak, hogy a webfejlesztőknek is kedvezni fognak speciális segédeszközök beépítésével.
Kiderül még a leírásból, hogy az új böngésző nem készül el Mac OS operációs rendszerre, Windows 2000 támogatással továbbra sem rendelkezik majd, és Java plugin sem jár hozzá. Az azonban biztosnak látszik, hogy a Windows Vista sem új telepítésnél, sem frissítésnél nem fogja lehetővé tenni az Internet Explorer 7 kihagyását a telepítésből.
És hogy mit tartogat a jövő az IE 8 részére, erről egyelőre óvatos találgatások láttak csak napvilágot, a Microsoft illetékesei mindensetre nem féltik termékük helyzetét a piacon.
■ Szintén Jose beszámolójából derül ki, hogy az IE 7 nem tartalmaz majd active desktop támogatást, nem lesz benne letöltés kezelő, és állítólag nem lesz az IE 6 mellett futtaható. Kérdés, hogy a hivatalos álláspont ellenére a korábbi trükkök alkalmazhatóak lesznek-e majd. A webfejlesztők életének megkönnyítéséhez ugyanis mindenképpen szükség lenne a korábbi verziókban való tesztelés lehetőségének megtartására. Ugyanakkor megvan a lehetősége annak, hogy a webfejlesztőknek is kedvezni fognak speciális segédeszközök beépítésével.
Kiderül még a leírásból, hogy az új böngésző nem készül el Mac OS operációs rendszerre, Windows 2000 támogatással továbbra sem rendelkezik majd, és Java plugin sem jár hozzá. Az azonban biztosnak látszik, hogy a Windows Vista sem új telepítésnél, sem frissítésnél nem fogja lehetővé tenni az Internet Explorer 7 kihagyását a telepítésből.
És hogy mit tartogat a jövő az IE 8 részére, erről egyelőre óvatos találgatások láttak csak napvilágot, a Microsoft illetékesei mindensetre nem féltik termékük helyzetét a piacon.
Szabványok
SA|ntPo - <saintpo##kukac##freemail.hu>
<Nincs cím>
Amúgy egyre unszimpibb az IE7. A firefoxban meg az a kár, hogy JS alapú az egész, és sok ramot eszik, meg régi gépeken lassan indul.
<Nincs cím>
--
connor