ugrás a tartalomhoz

Új fejlesztői portál a Microsoft Magyarországtól

Hojtsy Gábor · 2005. Aug. 3. (Sze), 20.49
A Microsoft teljesen megújította a korábban developer.hu címen elérhető portálját, és logikusabb szervezéssel indította újra a devportal.hu webcímen. Az új webhely nemcsak tíz jól körülhatárolt kategóriába rendezi a tartalmakat és a fórumokat, hanem több hozzászólási, részvételi lehetőséget kínál. Az új megjelenést egy friss ASP.NET-ben megírt portálrendszer szolgálja ki, mely hazánkban készült. Azt gondolom érdemes meglátogatni, és átböngészni a webes tematikájú tartalmakat, de ugyanakkor érdemes tanulni a váltás hibáiból is.

Számomra a legdöbbenetesebb tény, hogy teljesen új webcímet választottak a portál számára. Véleményem szerint a developer.hu sokkal jobb elnevezés volt, a devportal.hu pedig a már lejárt, agyonhasznált és elcsépelt portál bűvszót erőlteti. Megjegyzem egyik név sem utal arra, hogy itt ténylegesen Microsoft fejlesztői tematikára korlátozódik a publikációk köre.

A személyes és szubjektív elnevezéssel kapcsolatos érzelmeket félretéve azonban érdemes megfigyelni, hogy a developer.hu Google PageRank értéke hatos, míg a devportal.hu nulla, azaz a legfontosabb kereső számára még teljesen ismeretlen. Szerintem nem érdemes eldobni egy olyan bevezetett nevet, amit már mindenki ismer, amiről tudják mi jelent.

Node nem is kell eldobni, gondos migrálásnál megoldható, hogy a régi webcímek alatt pontosan elérhetőek legyenek az új tartalmak, egyszerűen csak el kell irányítani a klienst a megfelelő irányba. Hát itt sajnos nem ez történik. Ezen hír írásakor több mint tízezer találatot ad ki a Google a developer.hu alatt. Bármelyikre klikkelünk is, ugyanaz az üzenet fogad, mely szerint az új portál a devportal.hu címen található, és annak honlapjára irányít bennünket át a böngésző.

Úgy tűnik a Microsoft Magyarország megengedheti magának, hogy a webhelyére mutató meglévő linkeket, kereső találatokat egy csapásra értéktelenítse el egy jobb elnevezés, egy jobban szervezett portál beindítása érdekében.

Azok számára, akik úgy gondolják, hogy hónapok-évek munkáját nem akarják veszni hagyni, de lépniük kell valamelyik rendszerről egy jobbra, okosabbra, természetesen semmi akadálya nincs annak, hogy a régi webcímek is jó helyre mutassanak. Ami bennünket illet, még a régi phpinfo.wish.hu-ra mutató linkeket is támogatjuk, ha valaki olyan információra keres, ami nálunk megjelent, akkor korábbi változásaink ellenére is eljut a céljához. Ha mégsem sikerül a régi webcímhez az új helyen található tartalmat párosítani, akkor tanácsokat adunk arra vonatkozóan, hogy miképpen lehet megkeresni a webhelyen a tartalmat.

A rövid webcímek lehetővé teszik, hogy elrejtsük a háttérben használt motor tulajdonságait, de nem is kell ahhoz rövidnek lenni webcímeinknek, hogy kompatibilitást tartsunk a régi címeinkkel, és elvezessük a látogatót oda, ahova valójában jutni akart. Ne kövessük a Microsoft példáját, hallgassunk a W3C ajánlására: a vagány webcímek nem változnak meg!.
 
1

Khm...

kgyt · 2005. Aug. 3. (Sze), 20.59
16 db. találat:
http://www.google.com/search?q=site:phpinfo.wish.hu


--
Szeretettel: Károly György Tamás
kgyt(a)kgyt.hu - http://kgyt.hu
2

Érdekes

Hojtsy Gábor · 2005. Aug. 3. (Sze), 21.07
Furcsa, mert ezek jó részére klikkelve megkapod a Weblabor megfelelő oldalát, és ezek 301 Moved Permanently fejléccel kerülnek átirányításra, tehát változniuk kellett volna az indexben, mint a többi régi webcímnek. Amikre nincs átirányítás (nonszensz XForum webcímek, meg hasonlók), azok pedig 404 Not Found-ot adnak, úgyhogy már nem kellene benne lenniük az indexben.
3

404

attlad · 2005. Aug. 3. (Sze), 21.33
Nálam ez: http://weblabor.hu/weblabor/404

200-at ad, nem 404-et, a HTTP fejlécben.

Attila
4

logikus, nem?

Hojtsy Gábor · 2005. Aug. 3. (Sze), 21.37
Hát kértél egy konkrét oldalt, ami igenis megvan, ezen a címen ez a tartalom érhető el. 200 OK. Szerintem logikus. Ugyanez a hiba.html, ami így önmagában 200-as választ ad, de ha valamiért nem megy a Weblabor, akkor ennek a tartalmát kapják vissza a felhasználók (átirányítás nélkül) 503 Service Unavailable mellett. Magának a fájlnak az elérése természetesen 200-as kóddal ad választ, mert ez ott van.
5

Igen, de nem azt kértem

attlad · 2005. Aug. 3. (Sze), 22.23
Googleben a fenti keresésre volt ilyen link, arra kattintottam:
http://phpinfo.wish.hu/modules.php

Erre irányított át oda 302-es kóddal, bár Status-ba meg 404-et küldött.

De így szerintem már nem volt logikus, mert egy nem létező oldalt kértem és végeredményben mégis egy létezőt kaptam. Vagy nem kellett volna átirányítania.

Egy másik:
Ez: http://phpinfo.wish.hu/printarticle427.html

Először átirányít 301-gyel ide:
http://weblabor.hu/printarticle427.html

Ez ok, viszont ez a már 302-t küld, Status-ba meg 301-et.
És átirányít az új címre.

Ilyenkor, ha különbözik a kettő, akkor a Status-ban megadott kód érvényes vagy a másik HTTP kód?

Attila
6

PHP nem volt elég okos

Hojtsy Gábor · 2005. Aug. 3. (Sze), 22.54
Valóban nem teljesen jól állítottuk be a státusz kódot, csak úgy félvállról. Tulajdonképpen csak a php.net számára készített status_header() függvényünket kellett volna lemásolni. Ezekkel a kényszerítő körülményekkel már remélem jó lesz, az én tesztjeim azt mutatják, hogy most már garantáltan jó fejlécekkel irányítjuk el a klienst, azaz mind a válasz, mind a Status fejléc jó kódot ad. Kösz az alapos vizsgálatot.
7

Olvashatatlan

DevNULL · 2005. Aug. 4. (Cs), 11.00
Hát megnéztem az oldalt és nagyon zavart az, hogy rengeteg helyen (többek között menüben is) apró, halvány, elmosódott, olvashatattlan (vagy nagyon nehezen olvasható) linkek vannak.
Pl: http://devportal.hu/Portal/Archive.aspx
Hát nem tudom, ilyet csinálni egy ilyen oldalon. A tartalomhoz nem tudok mit szólni mert nem olvastam bele. De legyen bármilyen oldal, ha meg kell magam eröltetni, hogy el tudjam olvasni akkor én már nem szoktam tovább nézni. Nem tudom más hogy van vele.
8

Ez mind nagyon szép, de...

saxus · 2005. Aug. 4. (Cs), 18.14
...ha már egyszer a "tartalomközpontú" oldalak készítése most a "vagány", akkor miért szól a cikk 6/7-e azzal, hogy hogyan rontották el az URL-leket a devportal-n (amivel amúgy egyet értek), és miért csak 1/7-e foglalkozik magával a portállal?

Igen, tudom, a weblabor egy közösségi blog, a cikkírók a saját véleményüket fejtik ki benne, satöbbi, satöbbi, satöbbi.

De nemcsak a portál az unalmas. Ez az egész blogizé is már annyira elcsépelt dolog. Ugyanaz a helyzet, mint anno a portálokkal. Egy-két éve mindenki péhápényúkos portált nyitott, mert jajdemenő volt, hogy van nekem is saját portálom. Most meg mi van? Mindenki blogot nyit. Mert most ez a menő.

Miben is blog a blog? Mindenki a saját véleményét írja meg? Egy portálon vagy egy honlapon nem ugyanazt teszik? Csak a neve más. Az újságírók is csak beleírják a saját, illetve újság véleményét, hozzáállását a témához, függetlenül attól, hogy esetleg csak a száraz tények érdeklik.

És a Weblabor a blogtól? Tudom, hogy a blog tartalmát és formáját tekintve kötetlen, de hol van ez már a "napló"-tól?

Ezek után nem látom be miért elcsépelt a portál szó. Most mit kellett volna indítaniuk? Ha egyszer valami portál, akkor legyen az, és blog, honlap, vagy akármi más.
9

személyes vélemény

Hojtsy Gábor · 2005. Aug. 4. (Cs), 18.48
Nos, én nem használtam egy mondatban a "tartalom központú" és a "vagány" szavakat, ezt nem tudom hogyan raktad össze, és akkor ebből miért vontál le következtetést. Mindenesetre mindig is az volt a trendi webhely, ahol valamilyen tartalmat, vagy szolgáltatást biztosítottak, és nem teljes képernyős reklámokat mondjuk, tehát jól rátapintottál egy alapigazságra.

A portál kapcsán próbáltam valamire felhívni a figyelmet, mint ahogy mondjuk az utóbbi XML-RPC sebezhetőségek kapcsán beszélünk az eval() használatáról. Ezt asszociációnak hívják. Csinálhatnánk azt is, mint bizonyos informatikai magazinok (nevek említése nélkül), amelyekben gyakorlatilag sajtóközlemények, mesterkélten kialakított interjúk jelennek meg. Akkor valószínűleg más kör olvasna minket, ha olvasna egyáltalán, és valószínűleg nem éreznénk magunkénak a lapot.

A portál szó úgy látom szerinted is elcsépelt, a blogra én ezt még nem mondanám, bár mindig az a kérdés, milyen körökben tesszük fel az ezekre vonatkozó kérdéseket. A Weblabor mindenesetre sem nevében, sem leírásában nem tartalmazza a blog szót, tehát nem értem a devportal.hu-val történő összehasonlítás alapját. Csupán az a véleményem, hogy a portál szó használata ennyire központi szerepben nem jó ötlet. A developer szó nem fog kimenni a divatból, a portal nagyonis (még ha eddig nem is ment volna ki).

Namost ennek a hírnek nem témája, hogy a Weblabor blog-e, ezt máshol illene megbeszélni, de ha megnézzük a főbb tulajdonságokat: időrendi publikálás, időrendi elérhetőség, kommentezhetőség, RSS, permalinkek, stb, akkor ezek felismerhetőek. Ugyanezek nem mondhatóak el a developer.hu-ról, de ez nem gond, nekik nem ez a céljuk. A saját tartalom publikációs céljaikat gondolom jól elérik. Én csak arra próbáltam felhívni a figyelmet, hogy az indexet sem indexhírújságnak, az origót sem origoportálnak hívják, milyen hülyén is hangzik nem? Gondolod, hogy jö ötlet lenne weblaborblog.hu vagy proghuportal.hu cím indítása, a régi jól bevezetett nevek helyett, ráadásul úgy, hogy a régi nevet szinte teljesen mellőzik? Ugye nem!
10

vélemény

Jano · 2005. Aug. 4. (Cs), 19.39
A hír (vagy blogosan bejegyzés, post) arról a tényről tesz említést, hogy a MS változtatott egyik oldalán. Ebben a változtatás a lényeg! A post írója azon a jelenségen lepődött meg és gondokodott el, hogy a változtatás miért járt együtt domain név cserével is? Ezért szól a hír 6/7-e a domain változtatásról. És felhoz 3 indokot. Ebből kettő teljesen objektív ami a Google helyezésre és az elvesztett hivatkozásokra utál és egy szubjektív ami a portál szó bekeverését elemzi.

[Erosen szubjektiv:]
Egy olyan domain ami jobban kifejezi, hogy itt MS technológiákról van szó szimpatikusabb lenne nekem is, mégpedig azért mert egy általános megnevezéssel (fejlesztő) illetni egy specifikus dolgot (MS fejlesztő) valami olyasmit sugall mintha ok ugy gondolnak csak ok vannak a vilagon.

Blog és a trendi:
Ha a trendi azt jelenti, hogy újdonság ami elterjedt akkor igen a blog trendi. Én arra mondom, hogy trendi amikor valaki nem a céljai, meggyőződése miatt csinál, használ valamit hanem mert az a divat.

Van amikor azonban ez a kötelező gyakorlat! Gondoljunk egy céges blogra. Ilyen kommunikációs csatorna régebben nem létezett. Vannak vállalatok ahol elkezdték és működik mert van mondanivalójuk máshol meg nem volt mondanivaló csak elkezdték mert divatos, új és ha a cég követi az újat akkor a cég modernnek, fiatalosnak fog hatni.

Az ellenkező oldal az "örök alternatívok", különcködők akik csak azért nem használnak valamit, nem úgy csinálják mert divatos lett. Hiába lenne hasznára egyébként.

Azért csúnyán félre érted a bloggal komolyan foglalkozó emberek és újságírok lehetőságeit. Vannak dolgok amiket egy újságban nem lehet lehozni. Mert kisebb az ingerküszöbb szerkesztőnél, olvasónál vagy mert akkor legközeleb nem hirdet nálad az a cég, véletlenül nem nyersz több pályazatot. A bloggerek függetlenek és ezért bátrabbak.
11

MS fejlesztők

Granc Róbert · 2005. Aug. 5. (P), 09.21
egy általános megnevezéssel (fejlesztő) illetni egy specifikus dolgot (MS fejlesztő) valami olyasmit sugall mintha ok ugy gondolnak csak ok vannak a vilagon

Hááát...
12

Hiba oldalak

Anonymous · 2005. Aug. 5. (P), 14.25
Azt megoldottuk, hogy a régi oldalakra mutató URL-ek automatikusan hiba nélkül az új kezdőlapra vezessenek. Mivel a tartalmat teljesen átszerveztük, nem is volt cél, hogy minden korábbi URL-re a korábbi tartalom jelenjen meg. A Google rettenetesen gyakran látogat el hozzánk, várhatóan igen rövid időn belül aktualizálja a korábbi 10ezer találatot.

üdv,
Balássy György
MSDN Kompetencia Központ (BME AAIT)
14

Örvendetes

Hojtsy Gábor · 2005. Aug. 5. (P), 15.46
Nem csak a Google találatokról írtam, hanem az emberek által webhelyeken létrehozott linkekről is. Az átszervezésnek (tartalmakhoz rendelt metainformációk változásának) nem kellene indokolnia, hogy a tartalmak egyedi azonosítói megváltozzanak, vagy mégis? Esetleg ha mégis (mint ahogy annak idején a mi esetünkben is), akkor egy összerendelést létre lehet hozni.

Az mindenesetre örvendetes, hogy a válaszként kiírt HTML lap, ami meta refresh-el indított át most már nem jön be, hanem a devportal.hu-ra irányítanak át a címek automatikusan.
13

3 cím 1 tartalomhoz

attlad · 2005. Aug. 5. (P), 15.15
Most 3 különböző címen is elérhető a site minden oldala:
http://devportal.hu/Portal/
http://www.devportal.hu/Portal/
http://www.developer.hu/Portal/

Szvsz ez elég rossz megoldás. Keresők és a felhasználók szempontjából is. El kéne dönteni melyik a preferált cím és a többit arra átirányítani automatikusan.

Persze ez nem csak a fenti weboldal hibája, rengeteg ilyen oldal van. A megszűnő címek se egyedi eset, 1-2 éves címek kb. 10-30%-a meg szokott változni az új címre átirányítás vagy 410 hibakód nélkül. Ha megnézed pl. a régebbi blogmarkokat, akkor ott is sok halott link lehet.

Korábbi hír: http://weblabor.hu/hirek/20040613/antiwww

Attila