ugrás a tartalomhoz

Új nyílt forrású levelező és naptár alkalmazás készül a Novellnél

Hojtsy Gábor · 2005. Feb. 20. (V), 09.33
A Novell a legutóbbi felvásárlásaival és Linux stratégiájának erősítésével egyértelműen ezen vonal mellett tette le a voksát. Legújabb fejlesztés alatt áló termékük a GMail által felkavart email piacot célozza meg, ennél természetesen komplettebb készletet nyújtva: naptár alkalmazást is megvalósítva. Az új nyílt forrású szoftver azt ígéri, hogy a GMail-hez hasonló email kezelési felületet fog biztosítani, és a naptár karbantartás megkönnyítését is DHTML megoldások segítik majd.

A Hula email olvasó felülete


A Hula projekt Nat Friedman bejelentése szerint a Novell NetMail kódjára épül, fejlesztése során pedig igyekeznek elkerülni a fókusz elvesztését, azaz azt, hogy egyszerre nagyon sok funkciót akarjanak megvalósítani. A C-ben készült forráskód letölthető, a telepítéshez is tanácsokat kapnak az érdeklődők. A Hula webhelye kísérleti jelleggel wiki formában épül, ami segítheti a gyors továbblépésben.
 
1

C + DHTML?

mepet · 2005. Feb. 21. (H), 22.16
Most akkor ez mi egyaltalan? Mert a hirbol ez sem derult ki. Ez egy email kliens? Vagy egy szerver? Vagy egy webes felulet email olvasashoz? Vagy valami komplexebb szolgaltatas? Vagy ugy megis korulbelul mi? Csak veletlenul hagytad ki a hirbol azt, h mi is az, amirol szol, vagy direkt, h arra kesztesd az olvasokat, h elolvassa a linkelt oldalakat is?
Vagy csak szamomra nem derult ki semmi a hirbol?
A celom nem a fikazas, de azert ez erdekes. Es bocs, ideges vagyok.
2

A hirbol

Hojtsy Gábor · 2005. Feb. 21. (H), 22.53
Tehat osszefoglalva a hirben ez van: a GMailhez hasonlo mail olvaso felulet es egy DHTML naptar alkalmazas, melyet C-ben irtak, es letoltheted a forrasat. Mivel webes feluleten fut, architekturalisan nem lehet mas, mint egy kiszolgalo oldali megoldas, ami DHTML-t general (ezt a naptarnal kulon leirtam, a GMailrol meg mindenki tudja SZVSZ).