ugrás a tartalomhoz

Újra PHP RoadShow - ezúttal Tiszaújvárosban

Hojtsy Gábor · 2004. Aug. 13. (P), 13.48
A sikeres dunaújvárosi rendezvény után ezúttal Tiszaújvárosban áll meg a RoadShow szekere augusztus 21. napján, szombaton. A honlapon a napokban jelent meg a véglegesenek tűnő program, melyben személyem is előadást fog tartani elsősorban a PHP-vel ismerkedők számára, illetve ha az érdeklődés úgy hozza, akkor más élesben meghatározott témákat is érintve. A felület kialakítás trükkjei iránt érdeklődők körében minden bizonnyal sikeres lesz András előadása, mely a CSS alapú oldaltervezést helyezi fókuszba, de a Weblabor szerkesztőin túl sokan mások is tartanak előadásokat illetve gyakorlati bemutatókat.

Személy szerint különösen nagy érdeklődéssel várom még Papp Győző PHP Chemotox című előadását is, melyet a konferencián nem tudtam meghallgatni, de úgy vélem mindenki megtalálhatja az őt érdeklő témákat a programban.

Tegnap óta a jelentkezés lehetősége is nyitva áll, ezért ezúton szeretnénk felhívni minden érdeklődőt, hogy jelezze, ha részt szeretne venni a rendezvényen. Így sokkal jobban tervezhető a legbonyolítás. Ezúttal Kiss-Tóth Marcell vállalta, hogy áldozatos munkával, helyi erőként összefogja a rendezvényt, és lehetővé teszi a második állomás megvalósítását.
 
1

Újabb roadshow-k

Bártházi András · 2004. Aug. 13. (P), 14.50
És hozzátenném, hogy szívesen vesszük azt is, ha más városokból is jelentkeznek emberek roadshow-k szervezésére, megyünk mindenhova, ahol van rá érdeklődés!

-boogie-
2

Valóban

Hojtsy Gábor · 2004. Aug. 13. (P), 19.01
Igazad van, ez lemaradt, pedig nagyonis fontos.
3

kisstoth

Anonymous · 2004. Aug. 21. (Szo), 19.51
Mint szervező, nyilatkozom:

Szuper volt! :)
4

Előadó

Bártházi András · 2004. Aug. 21. (Szo), 22.11
Mint előadó: szerintem is. ;) Azt hiszem, most már csak a résztvevők véleménye a kérdés. ;) Fényképes beszámoló (ha élvezhetőek lettek a képek), a napokban várható.

-boogie-