Újdonság webhelyünkön - blogmarkok
Napi munkánk során rengeteg olyan hírrel, újdonsággal találkozunk, melyekről érdemes lenne értesíteni a webes területen forgolódókat. Arra azonban nincs elegendő emberi kapacitásunk - és időnk sem -, hogy ezeket korrekt hír formába öntsük, ráadásul egyes rövid megjegyzésekhez, tippekhez nem is tudnánk sok kommentárt fűzni. Ezért úgy döntöttünk, hogy bevezetjük a máshol már sikeresen alkalmazott blogmarkokat, azzal együtt, hogy közösségi tartalomgyűjtő eszközként indítjuk el a szolgáltatást.
A születésnapunk hetét fémjelző tartalom dömpinget egy újabb tartalmakat felvonultató szolgáltatással szeretnénk megkoronázni, mely reményeink szerint még több információval gazdagítja majd oldalunkat, ugyanakkor sokkal szélesebbre tárja a tartalom bővítésében való részvétel lehetőségét.
A blogmarkok tulajdonképpen olyan gyorslinkek, melyek általában aktuális cikkekre, hírekre, tippekre mutatnak. Alapvető jellemzőjük a címük és a hozzájuk fűzött egy soros megjegyzés (amit a linkek title attribútumában írunk ki, tehát az egér linkek fölé mozgatásával láthatóvá válnak). Kronológikus sorrendezésük lényegében azok számára a leghasználhatóbb, akik kevés támponttal is hajlamosak felfedező útra indulni az újdonságok ösvényein. A blogmarkok tehát kiemelnek fontos, érdekes, aktuális oldalakat, melyeket érdemes lehet megtekinteni. Természetüknél fogva alkalmasak a gyors felvitelre, hiszen nem szükséges sok információt megadni létrehozásukhoz.
Éppen ebben rejlik a blogmarkok egyszerűsége. A szolgáltatást leíró oldalon található ismertető bemutatja, hogy miként tudsz új blogmarkot javasolni a Weblaborra. Egy egyszerű bookmarkletet kell csak eltenned a kedvenc URL-ek közé a böngésződbe, és erre kell klikkelned bármikor, amikor egy hasznos újdonságra bukkansz, melyet a Weblabor olvasóival is meg szeretnél osztani. Mivel a hasznosság és az újdonság érték szubjektív kérdések, ezért a beküldések moderáláson esnek keresztül. Nem feltétlenül szükséges, hogy egy link teljesen új tartalomra mutasson ahhoz, hogy felvételre kerüljön.
A blogmarkokat különös figyelemmel kezeljük, ugyanis ezek irányt mutathatnak arra nézve is, hogy mit olvasnak még látogatóink, mi iránt érdeklődnek. Lehetséges, hogy egyes blogmarkokból hírek vagy cikkek is születnek később. Nagy előnyük, hogy nem kell sok szabadidő vagy jó fogalmazási készség létrehozásukhoz, hiszen csak a link nevét és a rövid megjegyzést kell megadni egy új blogmark felvételekor. Ezért reméljük, hogy akik eddig úgy gondolták, hogy túl nagy áldozat oldalunk tartalomfejlesztésébe bekapcsolódniuk, azok átgondolják ezt az álláspontjukat.
Az utóbbi néhány napban adminisztrátori körben teszteltük a blogmark felületet, és úgy tűnt számunkra, hogy Operában, Internet Explorerben, Mozilla Suite-ban és Mozilla Firefox-ban jól működnek a kapcsolódó eszközök. Reméljük nem jelentkeznek problémák, de mivel egy eléggé friss fejlesztésről van szó, sokminden előfordulhat.
Arra szeretnénk biztatni mindenkit, hogy járuljon hozzá, kapcsolódjon be! Soha nem volt ennyire könnyű részt venni tartalmunk hasznos bővítésében.
■ A születésnapunk hetét fémjelző tartalom dömpinget egy újabb tartalmakat felvonultató szolgáltatással szeretnénk megkoronázni, mely reményeink szerint még több információval gazdagítja majd oldalunkat, ugyanakkor sokkal szélesebbre tárja a tartalom bővítésében való részvétel lehetőségét.
A blogmarkok tulajdonképpen olyan gyorslinkek, melyek általában aktuális cikkekre, hírekre, tippekre mutatnak. Alapvető jellemzőjük a címük és a hozzájuk fűzött egy soros megjegyzés (amit a linkek title attribútumában írunk ki, tehát az egér linkek fölé mozgatásával láthatóvá válnak). Kronológikus sorrendezésük lényegében azok számára a leghasználhatóbb, akik kevés támponttal is hajlamosak felfedező útra indulni az újdonságok ösvényein. A blogmarkok tehát kiemelnek fontos, érdekes, aktuális oldalakat, melyeket érdemes lehet megtekinteni. Természetüknél fogva alkalmasak a gyors felvitelre, hiszen nem szükséges sok információt megadni létrehozásukhoz.
Éppen ebben rejlik a blogmarkok egyszerűsége. A szolgáltatást leíró oldalon található ismertető bemutatja, hogy miként tudsz új blogmarkot javasolni a Weblaborra. Egy egyszerű bookmarkletet kell csak eltenned a kedvenc URL-ek közé a böngésződbe, és erre kell klikkelned bármikor, amikor egy hasznos újdonságra bukkansz, melyet a Weblabor olvasóival is meg szeretnél osztani. Mivel a hasznosság és az újdonság érték szubjektív kérdések, ezért a beküldések moderáláson esnek keresztül. Nem feltétlenül szükséges, hogy egy link teljesen új tartalomra mutasson ahhoz, hogy felvételre kerüljön.
A blogmarkokat különös figyelemmel kezeljük, ugyanis ezek irányt mutathatnak arra nézve is, hogy mit olvasnak még látogatóink, mi iránt érdeklődnek. Lehetséges, hogy egyes blogmarkokból hírek vagy cikkek is születnek később. Nagy előnyük, hogy nem kell sok szabadidő vagy jó fogalmazási készség létrehozásukhoz, hiszen csak a link nevét és a rövid megjegyzést kell megadni egy új blogmark felvételekor. Ezért reméljük, hogy akik eddig úgy gondolták, hogy túl nagy áldozat oldalunk tartalomfejlesztésébe bekapcsolódniuk, azok átgondolják ezt az álláspontjukat.
Az utóbbi néhány napban adminisztrátori körben teszteltük a blogmark felületet, és úgy tűnt számunkra, hogy Operában, Internet Explorerben, Mozilla Suite-ban és Mozilla Firefox-ban jól működnek a kapcsolódó eszközök. Reméljük nem jelentkeznek problémák, de mivel egy eléggé friss fejlesztésről van szó, sokminden előfordulhat.
Arra szeretnénk biztatni mindenkit, hogy járuljon hozzá, kapcsolódjon be! Soha nem volt ennyire könnyű részt venni tartalmunk hasznos bővítésében.
Nagy otlet!
... és van hozzá bookmarkle
Opera bug
Firefox bug
-boogie-
Ami nem bug
Re: Ami nem bug
-boogie-
Hm, valóban
Felveszünk egy újabb hivatkozást a dokumentumba (ahogy a bookmarkletünk teszi), ami lekér a Weblaborról a megadott adatokkal egy újabb JS-t, ami fel tud dobni egy alert boxot a sikerességről vagy kudarcról, mert azt nem szűri a popup blokkoló, ugye!?
Re: Opera bug
Próba szerencse?
Re: Próba szerencse?
A cél - acél
Az MSDN doksiból:
Ezekután közli, hogy a document és a window objektumoknak van location tagobjektumuk. Tehát a href használata nem indokolt, a document.location pedig ez alapján akár jó is lehetne.
A Netscape doksi érdekesebb ebből a szempontból, mert az már régen idejétmúlt, mégis azt mondja, hogy a document.location nem javasolt használati mód, és inkább a window.location a tuti. Ezzel megtámogatva már világos, és tanulságként levonható, hogy ne babráljak document.location-el, mert bár az IE és Mozilla is támogatja, ez mégis csak visszafelé kompatibilitási okok miatt lehet így (és talán ezért nem definiált Operában).
A legideálisabb az lenne, ha egy független szervezet publikálta volna a kliens oldali JS megoldások szabványát, de erről nem tudok. Az ECMAScript a kliens oldali objektumokra nem tér ki. Ezért csak a meglévő implementációk dokumentációjára tudunk hagyatkozni, amit követnie kellene a többi implementációnak a kompatibilitás érdekében.
Ennek megfelelően javítottam a bookmarklet kódját (aki kesselte, az frissítse). Remélem jó lesz.
Máshol van a hiba
http://weblabor.hu/linkek/blogmark/js
akkor nem mutatja az egész JS forrást, hanem csak eddig: for (var i= 0; i és ezután vége, letölteni se tudja teljesen, vagy csak nálam van ez?
Még vmi
loc = new String (document.location);
azt encodolva minden okés. A document.location.href és window.location.href meg gondolom azért jó, mert azok már sima stringként működnek.
fura dolgok ezek...
fura az is hogy ugy oldottatok meg hogy a slidebarban oda- a blogmark oldalon meg visszafelé van rendezve a lista.
amugy az otlet nagyszeru!!!
--
üdv: kmm...
A rendezés az is bug :)