ugrás a tartalomhoz

Hülyét kapok, avagy megjelent a Mozilla Firefox 0.8

Bártházi András · 2004. Feb. 9. (H), 15.45
A Mozilla Firebird újabb átnevezésen esett keresztül, ezúttal Firefox az új név, egyúttal megjelent a 0.8-as verziója is. A 0.7-es verzióhoz képest újdonságot jelent a letöltés menedzser, a könyvjelzők fejlesztése, jobb támogatás a kiterjesztésekhez és több ezer apró változás. A Windows felhasználók számára egy telepítő is segíti az alkalmazás beüzemelését.

Hogy miért kapok hülyét? Semmiképpen sem a böngésző tovább javuló szolgáltatásai miatt, melyek még jobbá és szebbé teszik a kedvenc böngészőmet. Az ok annyi, hogy ennek a böngészőnek ez a harmadik neve (kezdetben Phoenix, majd Firebird, és végül Firefox)... A legutóbbi névvel jogi problémák voltak az azonos nevű Firebird adatbázisszerver miatt, illetve a közösségük is erősen támadta több helyen is (valahogy Mo-on ebből kimaradtunk, sok hír nem volt róla) az áprilisi megjelenése után. Ezután anno a Mozilla bejelentette: A Firebird csak kódneve ennek a böngészőnek.

A 'Firefox' remélhetőleg a termék végleges neve lesz, hiszen erős hadjáratot indítanak majd a márkanévként történő elterjesztésére. Az új névvel kapcsolatban kifejezetten ellenőrzték, hogy nincs-e ilyen nemzetközi védjegy vagy terméknév.

Az új, stabil és jól csengő név megjelenése az átnevezésen és az ebből kapcsolódó problémákon felül ettől függetlenül örvendetes, és remélhetőleg lezárja az ebből adódó huzavonákat is. Az új név ezen kívül lehetővé teszi azt is, hogy ne "Mozilla Firebird"-ként kelljen hivatkozni ezentúl a böngészőre, hanem saját névvel: Firefox.

A Firebird személyes beállításai telepítése előtt (egy phoenix nevű könyvtárból - operációs rendszertől függő elhelyezkedéssel) törlendőek.

Letölthető innen: http://www.mozilla.org/download.html

A böngésző weblapja: http://www.mozilla.org/products/firefox/

Bejelentés itt (is): http://www.mozillazine.org/talkback.html?article=4278

FAQ a névről: http://www.mozilla.org/projects/firefox/firefox-name-faq.html (mellesleg a vörös panda egy másik neve a Firefox).

UHU-Linux csomag: http://www.barthazi.hu/?page=uhupackages
 
1

Re: Hülyét kapok, avagy megjelent a Mozilla Firefox 0.8

bigi · 2004. Feb. 9. (H), 18.13
Ez a folyamatos név változás valami katasztrófa :)

Érdekes, hogy a személyes beállításokat még mindig a phoenix könyvtárban tárolja, de ezek ellenére is remek egy böngésző!
2

Re: Hülyét kapok, avagy megjelent a Mozilla Firefox 0.8

Bártházi András · 2004. Feb. 9. (H), 18.24
Az (katasztrófa). :) :( De most talán-talán ez volt az utolsó névváltás egy ideig. És jobban átgondolják majd a jövőben is.
3

Re: Hülyét kapok, avagy megjelent a Mozilla Firefox 0.8

Hojtsy Gábor · 2004. Feb. 9. (H), 19.16
Most az a kérdés, hogy miért nem nevezték át a 'Thunderbird' levelezőt is 'Thunderfox'-ra... Illetve nem is kérdés, mert volt egy Thunderfox nevű Atari konzol gép... Kellemetlen... Szóval ez marad Thunderbird...

Egyébként szerintem inkább változtassanak, mint hogy évekig ne történjen semmi a böngésző körül (na melyik riválisra utalok?). Engem valójában az lepett meg, hogy a Firebird adatbázist használók és fejlesztők tiltakozására annak idején olyan 'nagyvállalati módon' lekicsinylően reagáltak, és homokba dugták a fejüket ahelyett, hogy léptek volna azonnal...
4

Még több háttérinfó

Hojtsy Gábor · 2004. Feb. 10. (K), 16.22
Még több háttérinfó az új grafikus megjelenésről a hicksdesign oldalon. Még egy elemzés, és némi információ a jövőről Steven Garrity blogjában.