A XAML-t jelenti be a Microsoft hétfőn?
Különböző weblogokban keringenek eléggé komoly találgatások, miszerint a holnapi PDC (Microsoft Professional Developers Conference 2003) konferencián a szoftveróriás a XAML nyelvet jelenti majd be, mint a Windows felhasználói felületek tervezésének új módját. A XAML nem más, mint XML alapú leíró nyelv programok felületeinek leírására. A nyelv állítólag a CSS-t használja a megjelenés szabályozására, és valamilyen szkript nyelvet (JavaScript, VBScript) az interakciók megvalósítására.
A fentiek nagy része persze találgatás, és minden erről hírt adó médium arra hívja fel a figyelmet, hogy az MSDN Longhornnal foglalkozó részét figyeljék az érdeklődők, ami a konferencia után indul majd (a Microsoft nyilatkozata szerint).
Amennyiben a fentiek valójában kiszivárgott információk, akkor a Microsoft egy olyan megoldással fog előállni, amelyet immmár minden Windows alkalmazás felületének leírására használhatnak majd a fejlesztők. Ráadásul ez a technológia sokkal egyszerűbben használható lesz, mint a mostani megoldások. Sok kommentátor szerint ezzel magyarázható a Microsoft komoly "tétlensége", ami az operációs rendszer és böngésző piacot jelenti, hiszen már jó ideje nem adott ki hétköznapi környezetben használható szoftvert ezeken a frontokon a cég, és a közeljövőben nem is tervez.
A XAML-ra keresve az interneten kevés ide kapcsolódó hírt lehet találni, hiszen XAML néven már létezik egy technológia. A betűszó ebben az esetben az XML Application Markup Language rövidítése lenne, mely már nevében is nagyon igéretesnek hangzik.
Az egyik hozzászóló az etplanet.com oldalon található Longhorn képernyőkép gyűjteményre is hivatkozik, mely a képek között a XAML "éles használatára" utaló jeleket is felvonultat. Úgy tűnik hogy a Windows felületét magát XAML segítségével próbálják megvalósítani.
Akinek ez az egész hír nagyon ismerős tartalmú, az minden bizonnyal ismeri a Mozilla XUL technológiát, amely segítéségével el tudják érni azt, hogy a böngésző felülete minden rendszeren ugyanúgy nézzen ki. Sok kommentátor éppen arra mutat rá, hogy a teljesen a fentiek szerint működő XUL, mely ráadásul az ingyenesség és a keresztplatformos viselkedés előnyével is rendelkezik sokkal jobb reklámot érdemel, hiszen a Microsoft új megoldásáról eddig kiszivárgott (vagy kitalált :) képességekkel rendelkezik, teljesen önálló alkalmazások fejlesztésére is alkalmas.
Linuxon futó asztali alkalmazás fejlesztők ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy a Glade is éppen XML-t használ a felületek leírására (mely egyébként a PHP-GTK-val együtt is használható). Így az XML használata felület leírásra egyáltalán nem érkezik újjtásként. Valójában a Mozillát fejlesztők egy része mintegy elismerésként tekint erre a (feltételezett) Microsoft lépésre, hiszen éppen az általuk kialakított architektúra életképessége elismerésének tekintik.
Érdemes Eric Meyer gondolatait is elolvasni a kérdésről. Már nem sokat kell várnunk, hogy kiderüljön, hogy a fentiekből mennyi spekuláció, és mennyi igaz...
■ A fentiek nagy része persze találgatás, és minden erről hírt adó médium arra hívja fel a figyelmet, hogy az MSDN Longhornnal foglalkozó részét figyeljék az érdeklődők, ami a konferencia után indul majd (a Microsoft nyilatkozata szerint).
Amennyiben a fentiek valójában kiszivárgott információk, akkor a Microsoft egy olyan megoldással fog előállni, amelyet immmár minden Windows alkalmazás felületének leírására használhatnak majd a fejlesztők. Ráadásul ez a technológia sokkal egyszerűbben használható lesz, mint a mostani megoldások. Sok kommentátor szerint ezzel magyarázható a Microsoft komoly "tétlensége", ami az operációs rendszer és böngésző piacot jelenti, hiszen már jó ideje nem adott ki hétköznapi környezetben használható szoftvert ezeken a frontokon a cég, és a közeljövőben nem is tervez.
A XAML-ra keresve az interneten kevés ide kapcsolódó hírt lehet találni, hiszen XAML néven már létezik egy technológia. A betűszó ebben az esetben az XML Application Markup Language rövidítése lenne, mely már nevében is nagyon igéretesnek hangzik.
Az egyik hozzászóló az etplanet.com oldalon található Longhorn képernyőkép gyűjteményre is hivatkozik, mely a képek között a XAML "éles használatára" utaló jeleket is felvonultat. Úgy tűnik hogy a Windows felületét magát XAML segítségével próbálják megvalósítani.
Akinek ez az egész hír nagyon ismerős tartalmú, az minden bizonnyal ismeri a Mozilla XUL technológiát, amely segítéségével el tudják érni azt, hogy a böngésző felülete minden rendszeren ugyanúgy nézzen ki. Sok kommentátor éppen arra mutat rá, hogy a teljesen a fentiek szerint működő XUL, mely ráadásul az ingyenesség és a keresztplatformos viselkedés előnyével is rendelkezik sokkal jobb reklámot érdemel, hiszen a Microsoft új megoldásáról eddig kiszivárgott (vagy kitalált :) képességekkel rendelkezik, teljesen önálló alkalmazások fejlesztésére is alkalmas.
Linuxon futó asztali alkalmazás fejlesztők ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy a Glade is éppen XML-t használ a felületek leírására (mely egyébként a PHP-GTK-val együtt is használható). Így az XML használata felület leírásra egyáltalán nem érkezik újjtásként. Valójában a Mozillát fejlesztők egy része mintegy elismerésként tekint erre a (feltételezett) Microsoft lépésre, hiszen éppen az általuk kialakított architektúra életképessége elismerésének tekintik.
Érdemes Eric Meyer gondolatait is elolvasni a kérdésről. Már nem sokat kell várnunk, hogy kiderüljön, hogy a fentiekből mennyi spekuláció, és mennyi igaz...
Re: A XAML-t jelenti be a Microsoft hétfőn?