ugrás a tartalomhoz

Kommunikáció a fontosabb PHP projektek és a nyelv fejlesztői között

Hojtsy Gábor · 2005. Okt. 8. (Szo), 19.13
Nemrég elég nagy vihart kavart a PHP 4.4.0 (és az 5.0.5) megjelenése, amik olyan súlyos referenciákkal kapcsolatos hibákat javítottak, melyek eltűnésével stabilabb programok fejlesztése vált lehetővé. A problémákat persze nem a hibajavítás okozta, hanem az, hogy mellékhatásaként számos bevett gyakorlatot tett működésképtelenné, hiszen korábban sok helyen megengedte a PHP, hogy érték szerint adjunk át paramétereket valahol, ahol referenciát várt volna a motor. A választás tehát nehéz volt: ismert hibákat javítani vagy megtartani a korábbi fagyásokhoz vezető viselkedést.

Az utóbbi módszer ugyan látszólag biztosította volna a korábbi PHP verziókra írt programok további működését, az ismert komoly hibákat viszont megtartotta volna. Ezért az első lehetőséget választották a fejlesztők, tudva, hogy a saját méretes alkalmazásaikban is javítani kell majd bizonyos részeket, akár órákat is rászánva. Ez a döntés azonban egyrészt sok magát nagyvolumenű PHP használónak mondó személyt bőszített fel, másrészt a dühös reakciók nem tettek túl jót a nyelv megítélésének, legalábbis azok körében, akik nem szoktak hozzá ahhoz, hogy egy termék menedzser helyett egy konkrét fejlesztővel próbáljanak szót érteni.

Azért, hogy a jövőben hasonló problémák ne fordulhassanak elő, Derick Rethans bejelentette, hogy a PHP kiadások folyamatát nyitottabbá és dokumentálttá tették, ezentúl ösztönözve a nagyfelhasználókat is, hogy részt vegyenek a tesztelési folyamatban. Az eZ publish, a phpMyAdmin, a Gallery, a MediaWiki, a Serendipity és a Wordpress került be a kezdeti csoportba, de várják további érdeklődők jelentkezését.