ugrás a tartalomhoz

A blogok az oktatásban is előnyösek lehetnek

Hojtsy Gábor · 2004. Nov. 3. (Sze), 09.17
Az Archinect célja, hogy összehozza a világ építészeit, elősegítve a kapcsolatok kialakítását, terjessze az új ötleteket és megközelítéseket. Egyik legizgalmasabb projektjük a School Blog nevet kapta, és lényege, hogy a világ minden táján építészetet hallgatók naplóit fogja össze. Különböző oktatási intézmények hallgatóit kérték fel arra, hogy osszák meg tapasztalataikat, élményeiket másokkal blogjaikon keresztül.

Azt gondolom, hogy az Archinect példája kiválóan mutatja, hogy a meglévő infrastruktúrális háttérrel, új fejlesztés nélkül milyen hasznos környezetet lehet építeni. Egy jól használható blog motorral képessé tehetőek a világ minden táján élő diákok, hogy építészeti élményeiket, nézeteiket megosszák másokkal. A téma iránt érdeklődők pedig sokmindent egyben kaphatnak meg.

Ugyanezt a rendszert természetesen elosztott módon is meg lehetne valósítani, különböző diákok blogjainak aggregálásával, ez azonban nem nyújtana olyan egységesen használható felületet, mint amit az Archinect biztosítani képes. A bloggerek között első évestől végzős hallgatóig sok korosztály képviseltetve van, a diákok az összefoglaló szerint főleg huszas éveik közepén járnak.