ugrás a tartalomhoz

Grafikus felülettel rendelkező alkalmazások XUL/AMP környezetben

Hojtsy Gábor · 2004. Aug. 29. (V), 01.54
Többször is emlegettük már, hogy a böngésző által biztosított felület nem megfelelő az alkalmazás típusú weboldalak szolgáltatására, hiszen elsősorban dokumentumok megjelenítésére tervezték. Nem rendelkezik olyan irányító elemekkel, melyeket egy asztali alkalmazásban megtalálunk (például fülekre osztott párbeszédablak), és ráadásul mindig újra kell tölteni a teljes oldalt az új információk lekéréséhez. Ezutóbbi problémára adott korábban megoldást egy nálunk megjelent cikk is, de az első kérdést másképp érdemes megközelíteni.

Lehetséges, hogy egy igazi alkalmazás környezet kialakítására valamilyen asztali megoldást választunk, mondjuk megírjuk Visual Basic segítségével a felületet natív Windows megjelenéssel. Ennek komoly hátránya, hogy nem hordozható, és telepíteni kell az adott gépekre. Sok más megoldás is létezik, melyek sorba vétele bőven túlmutat a hír keretein. Néhány csak említés szintjén: Java, PHP-GTK, .NET/Mono, XUL. Ezutóbbi technológia komoly előnye a többi megoldással szemben, hogy telepítés nélkül, igény esetén letöltődő felületet tud biztosítani, és a dokumentumokat megjelenítő böngészővel összedolgozva funkcionál.

Jay Sheth tartotta néhány napja Creating Rich Applications with Mozilla, XUL, and AMP Technology című bemutatóját a New York PHP csoportnál. Teljesen XUL segítségével készült (és emiatt csak Mozilla böngészőkből nézhető) prezentációja kiváló példákat nyújt a gazdagon programozható felhasználói irányítóelemek használatához, és kellően alátámasztja ezen megközelítés előnyeit.
 
1

Érdemes elolvasni !

LeslieNice · 2004. Aug. 29. (V), 12.11
Szeretnék még sok hasonlón cikket olvasni! Teljesen jól körül járja a témát és az alapoktól elmagyarázza. Eddig nem is tudtam pontosan hogy mi az a XUL, de a cikknek hála mostmár halvány sejtéseknél nagyságrendekkel többet tudok.