Az RSS csatornák látogatásnövelők, mégis sokan várnak a rajt előtt
Az USC Online Journalism Review oldalon jelent meg egy kivételesen alapos elemzést és interjú sorozatot követően megírt cikk arról, hogy mégis miért szolgáltatnak egyre többen RSS csatornákat, és miért van az, hogy még ennél is többen topognak a rajt előtt, várva néhány "apró részlet" megoldására, mielőtt bele mernének vágni a szindikáció lehetővé tételébe. A történet keretét egy bizonyos Richard Miller adja, aki nem volt képes várni a Wall Street Journal saját RSS-ének kialakítására, és sajátot készített.
Az RSS-t nem szolgáltató oldalakról az úgynevezett kaparás (scraping) módszerével lehet RSS-t generálni, azaz a HTML-ből az elhelyezett elemek sajátosságait elemezve lehet kinyerni a fontos, és RSS-ben továbbítható tartalmakat. Több olyan gyűtő van a neten, ahol a listázott RSS-ek nem elhanyagolható hányada ilyen kaparással készült. Általában nem lépnek fel aktívan az ilyen csatornák készítői ellen, mert végső soron forgalmat hoz a tevékenységük. Mégsem mernek sokan maguk belevágni az RSS szolgáltatásba.
A cikk első számú szempontnak a technológiai problémákat említi. Míg az Opera legújabb verziója, vagy a Slim Browser böngésző rendelkezik beépített RSS olvasóval (a Mozilla böngészőkhöz pedig kényelmes kiegészítők érhetőek el), addig a piac főszereplője, a Microsoft nem lát egyelőre komoly értelmet ilyen eszköz beépítésébe széles körben használt programjaiba. Ahogy korábban hírül adtuk, a Mezzoblue szerkesztője is úgy látja, hogy az RSS állományokra közvetlenül linkelő XML gombok elég sok félreértést okozhatnak, és mivel a felhasználók nem értik a céljukat, végül arra a következtetésre vezethetnek, hogy hibásan megvalósított dolgokról van szó. Ez nem igazán segít a felhasználó kedvét meghozni a technológiához.
Egy másik fontos probléma, hogy az RSS csatornák a webhelyek belső oldalaira vezetik a felhasználókat, ezzel eleve átléptetve a potenciális olvasókat a honlapon és a rovatok oldalain. Ráadásul ha teljes tartalmakat is hordozó csatornát készítenek, akkor a látogatás fel sem merül az olvasóban. Nem is kérdés, hogy igen kevesen (általában a reklámmenetes blogok) döntenek amellett, hogy teljes tartalmukat elérhetővé tegyék RSS formájában is. Különben a hozzászólást, a közösségek életében történő részvételt sem teszik lehetővé.
Fontos szempont lehet, hogy az RSS megjelenését nem igazán lehet szabályozni, sokkal kisebb mértékben van erre lehetőség, mint például a HTML levelek vagy a honlapok esetében. Valójában még a szöveges alapú levelek is biztosabban formázhatóak. Ezért nem egyszerű kiemelt tartalmakat közölni, valamire jobban felhívni az olvasók figyelmét. Hasonló probléma, hogy az RSS csatornákban nem egyszerű reklámokat elhelyezni, az eddigi javaslatok nem működtek jól. Márpedig a webes magazinok a reklámozókból élnek.
A fent említett Richard Miller által készített csatorna például úgy működött, hogy Richard bejelentkezését használta a különben fizetős Wall Street Journal oldalon, és így tudta letölteni a fejléceket. Ebből készített egy RSS csatornát, melyben a linkekre kattintva végülis csak azok tudták elolvasni a konkrét tartalmakat, akiknek saját előfizetésük van az újság oldalán, hiszen Richard a saját bejelentkezését nem osztotta meg másokkal. Ez az út járható lehet előfizetéses rendszerben működő online tartalmaknál (akár kaparással készül az RSS, akár az eredeti szolgáltató nyújtja a csatornát), de ugyanez nem biztos, hogy megelégedéssel tölti el a reklámokból élőket.
Számos élő péda, nagy portálok RSS-hez kapcsolódó tervei és több érdekes megállapítás olvasható még a cikkben, ajánlom mindenkinek aki érdeklődik az alaposabb elemzések iránt is.
■ Az RSS-t nem szolgáltató oldalakról az úgynevezett kaparás (scraping) módszerével lehet RSS-t generálni, azaz a HTML-ből az elhelyezett elemek sajátosságait elemezve lehet kinyerni a fontos, és RSS-ben továbbítható tartalmakat. Több olyan gyűtő van a neten, ahol a listázott RSS-ek nem elhanyagolható hányada ilyen kaparással készült. Általában nem lépnek fel aktívan az ilyen csatornák készítői ellen, mert végső soron forgalmat hoz a tevékenységük. Mégsem mernek sokan maguk belevágni az RSS szolgáltatásba.
A cikk első számú szempontnak a technológiai problémákat említi. Míg az Opera legújabb verziója, vagy a Slim Browser böngésző rendelkezik beépített RSS olvasóval (a Mozilla böngészőkhöz pedig kényelmes kiegészítők érhetőek el), addig a piac főszereplője, a Microsoft nem lát egyelőre komoly értelmet ilyen eszköz beépítésébe széles körben használt programjaiba. Ahogy korábban hírül adtuk, a Mezzoblue szerkesztője is úgy látja, hogy az RSS állományokra közvetlenül linkelő XML gombok elég sok félreértést okozhatnak, és mivel a felhasználók nem értik a céljukat, végül arra a következtetésre vezethetnek, hogy hibásan megvalósított dolgokról van szó. Ez nem igazán segít a felhasználó kedvét meghozni a technológiához.
Egy másik fontos probléma, hogy az RSS csatornák a webhelyek belső oldalaira vezetik a felhasználókat, ezzel eleve átléptetve a potenciális olvasókat a honlapon és a rovatok oldalain. Ráadásul ha teljes tartalmakat is hordozó csatornát készítenek, akkor a látogatás fel sem merül az olvasóban. Nem is kérdés, hogy igen kevesen (általában a reklámmenetes blogok) döntenek amellett, hogy teljes tartalmukat elérhetővé tegyék RSS formájában is. Különben a hozzászólást, a közösségek életében történő részvételt sem teszik lehetővé.
Fontos szempont lehet, hogy az RSS megjelenését nem igazán lehet szabályozni, sokkal kisebb mértékben van erre lehetőség, mint például a HTML levelek vagy a honlapok esetében. Valójában még a szöveges alapú levelek is biztosabban formázhatóak. Ezért nem egyszerű kiemelt tartalmakat közölni, valamire jobban felhívni az olvasók figyelmét. Hasonló probléma, hogy az RSS csatornákban nem egyszerű reklámokat elhelyezni, az eddigi javaslatok nem működtek jól. Márpedig a webes magazinok a reklámozókból élnek.
A fent említett Richard Miller által készített csatorna például úgy működött, hogy Richard bejelentkezését használta a különben fizetős Wall Street Journal oldalon, és így tudta letölteni a fejléceket. Ebből készített egy RSS csatornát, melyben a linkekre kattintva végülis csak azok tudták elolvasni a konkrét tartalmakat, akiknek saját előfizetésük van az újság oldalán, hiszen Richard a saját bejelentkezését nem osztotta meg másokkal. Ez az út járható lehet előfizetéses rendszerben működő online tartalmaknál (akár kaparással készül az RSS, akár az eredeti szolgáltató nyújtja a csatornát), de ugyanez nem biztos, hogy megelégedéssel tölti el a reklámokból élőket.
Számos élő péda, nagy portálok RSS-hez kapcsolódó tervei és több érdekes megállapítás olvasható még a cikkben, ajánlom mindenkinek aki érdeklődik az alaposabb elemzések iránt is.
