ugrás a tartalomhoz

Megjelent a PHP Konferencia programja

Hojtsy Gábor · 2004. Feb. 24. (K), 00.20
Ezekben a perceken került a nyilvánosság elé az idei PHP Konferencia programja, mely az előző évhez képest komoly szakmai tartalomnövekedést hoz, megadva a lehetőséget a résztvevőknek a különböző témájú, de egy időben zajló előadások közüli választásra. Néhányan saját fejlesztéseikről tartanak előadást, mások praktikus eszközeiket mutatják be. Helyet kapott a programban jelentős számú gyakorlati bemutató is, melyek különböző, a mindennapi problémák megoldása során használható technikákat ismertetnek meg az érdeklődőkkel.

Idén nagyobb hansúlyt kívánunk fektetni a rendezvény emberi oldalára is, ezért a szerteágazó virtuális környezetben szerveződő közösségek találkozóinak szervezését is elő szeretnénk segíteni. A programban tekintélyes időkeret áll rendelkezésre a közösségek összejövetelei számára is.

Nem késő még átgondolni az idei 5k compo versenyen történő nevezés lehetőségét sem, még egy hét áll rendelkezésre a pályamű elkészítésére és beküldésére, és a verseny idén is értékes díjakkal kecsegtet.