Tim Berners-Lee lovagi rangot kap
Tim Berners-Lee a második legmagasabb lovagi rangot kapja meg - jelentették be a Buckingham palota szóvivői. A 48 éves leendő lovag Brit állampolgár, jelenleg az Egyesült Államokban él, rangját az "internet globális kiteljesedéséért tett erőfeszítéseiért" érdemelte ki. Tim a CERN-nél dolgozva javasolta 1989-ben egy World Wide Web nevű glogális hiperszöveges rendszer bevezetését. Ő írta az első webszervert "httpd" néven, valamint az első "WorldWideWeb" nevű klienst 1990 októberében, és a HTML alapvető szabályainak megformálását is ő végezte, az első dokumentumok szerzőjeként.
A "WorldWideWeb" nevű programot 1990 végén tette elérhetővé a CERN-ben, és ezzel lehetővé vált a kliensek és szerverek első demonstrációja. Az általa fejlesztett programokat szabadon elérhetővé tette az interneten 1991 nyarán. Innen kezdve 1993-ig a web tervezésével foglalkozott, összegyűjtve és finomítva a világ minden pontjáról érkező javaslatokat. Az első URI, HTTP és HTML specifikációi egyre letisztultabbá válták a széles körű fejlesztésnek és terjedésnek köszönhetően. Ezek után 1994-ben részt vett a W3C megalapításában, jelenleg a szervezet vezetője. 1999-ben kiadták "Weaving The Web" (A háló szövése) című könyvét, melyben a web korai időszakáról és kialakulásáról ír.
"Ez az elismerés a teljes web közösséget díjazza a feltalálók és kifejlesztők mellett, akik munkájukkal lehetővé tették a hálózat működését" - nyilatkozta Tim. "A web szellemének, decentralizált felépítésének, nyíltságának, széles körű és licenszdíjaktól mentes felhasználhatóságának elismeréseként fogadom el a lovagi címet".
"Azzal, hogy ennyire jelentős elismerésben részesül a web, nyilvánvalóvá válik, hogy milyen komoly felelősséggel tartoznak a fejlesztői és felhasználói. Az információs technológia megváltoztatja a világot, és ennek eredményeképpen az alkalmazói nem kerülhetik el a technikai és társadalmi konzekvenciákat, amiket magával hoz. Mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy a közösség javára használjuk ezeket a képességeket, és figyelembe vegyük a web által elért csoportok különbözőségét."
A teljes sajtóközlemény a World Wide Web Consortium webhelyén olvasható.
■ A "WorldWideWeb" nevű programot 1990 végén tette elérhetővé a CERN-ben, és ezzel lehetővé vált a kliensek és szerverek első demonstrációja. Az általa fejlesztett programokat szabadon elérhetővé tette az interneten 1991 nyarán. Innen kezdve 1993-ig a web tervezésével foglalkozott, összegyűjtve és finomítva a világ minden pontjáról érkező javaslatokat. Az első URI, HTTP és HTML specifikációi egyre letisztultabbá válták a széles körű fejlesztésnek és terjedésnek köszönhetően. Ezek után 1994-ben részt vett a W3C megalapításában, jelenleg a szervezet vezetője. 1999-ben kiadták "Weaving The Web" (A háló szövése) című könyvét, melyben a web korai időszakáról és kialakulásáról ír.