PHP-GTK fejlesztések
Úgy tűnhet, hogy eléggé nagy a csend a PHP-GTK ablakozós alkalmazás-fejlesztést lehetővé tevő kiterjesztés körül, hiszen a legújabb 0.5.2-es verziója egy évvel ezelőtt jelent meg. Ennek ellenére sok tekintetben történtek fejlesztések, elsősorban a Windows használhatóságot illetően. Steph Fox erről szóló cikkében olyan dolgokra is utal, mint a skinezhető Windowsos PHP-GTK felületek, sőt egy GTK alkalmazás varázslóra is ad hivatkozást.
A PHP-GTK fejlesztése valójában két nagy ugrásra várt. Az egyik a GTK 2 megjelenése, amelyre már nem kell várni, hiszen a 2.2.4-es az aktuális stabil verzió. Ezzel sokkal egységesebb szolgáltatási kör válik majd elérhetővé Windows és más rendszerek között. A GTK 2 illesztését azonban nem végzik el a PHP 4-eshez, hiszen a másik nagy ugrás (amire még várni kell), a PHP 5-ös megjelenése. Miután a PHP-GTK teljesen objektum orientált szemléletet kényszerít a programozóra, ezért a PHP 5-ös fejlesztett OO képességei nagy ugrást hozhatnak a PHP-GTK számára is.
Azt azonban egyáltalán nem mondhatjuk, hogy nem folyik közben is a fejlesztés, és erről Steph Fox, a PHP-GTK fejlesztői és dokumentációs csapat oszlopos tagja jelentetett meg egy cikket a nemzetközi PHP magazinban, amely immár szabadon olvasható.
A cikk sajátos hangvételű, tükrözi a fejlesztés közösségi körülmények közötti működését. Steph olyan újdonságokra hívja fel a figyelmet, mint a most már Windows rendszereken is használható GtkScintilla illetve GtkExtra (pl. GtkPlot rajzoló, illetve GtkSheet táblázatkezelő). Cikkében példát mutat arra, hogy hogyan készíthetünk önálló .exe állományként futó PHP-GTK programot, illetve hogyan alkalmazhatunk skineket Windowsos PHP-GTK-s alkalmazásainkra is. A cikk végén számos forrásra ad hivatkozást, amelyek közül én a Windowsos skineket szolgáltató Christian Weiske oldalára hívnám fel a figyelmet.
Christian Weiske kifejlesztett egy PHP-GTK AppWizard nevű alkalmazást, ami egyáltalán nem véletlenül hasonlít nevében is a Visual Studio AppWizard szolgáltatására. A program lehetővé teszi, hogy Glade állományainkhoz csontváz kódot generáljunk, a lehetséges eseményekhez kezelőket rendeljünk, hasonlóan a Visual Studio varázslójához. Ha Glade-el készítjük el alkalmazásunk felületét, akkor nem kell a különböző elemek elhelyezéséhez PHP kódot írnunk, a felületet grafikus eszközökkel tervezhetjük. Windows rendszereken a GtkAda használható Glade állományok szerkesztésére és előállítására.
■ A PHP-GTK fejlesztése valójában két nagy ugrásra várt. Az egyik a GTK 2 megjelenése, amelyre már nem kell várni, hiszen a 2.2.4-es az aktuális stabil verzió. Ezzel sokkal egységesebb szolgáltatási kör válik majd elérhetővé Windows és más rendszerek között. A GTK 2 illesztését azonban nem végzik el a PHP 4-eshez, hiszen a másik nagy ugrás (amire még várni kell), a PHP 5-ös megjelenése. Miután a PHP-GTK teljesen objektum orientált szemléletet kényszerít a programozóra, ezért a PHP 5-ös fejlesztett OO képességei nagy ugrást hozhatnak a PHP-GTK számára is.
Azt azonban egyáltalán nem mondhatjuk, hogy nem folyik közben is a fejlesztés, és erről Steph Fox, a PHP-GTK fejlesztői és dokumentációs csapat oszlopos tagja jelentetett meg egy cikket a nemzetközi PHP magazinban, amely immár szabadon olvasható.
A cikk sajátos hangvételű, tükrözi a fejlesztés közösségi körülmények közötti működését. Steph olyan újdonságokra hívja fel a figyelmet, mint a most már Windows rendszereken is használható GtkScintilla illetve GtkExtra (pl. GtkPlot rajzoló, illetve GtkSheet táblázatkezelő). Cikkében példát mutat arra, hogy hogyan készíthetünk önálló .exe állományként futó PHP-GTK programot, illetve hogyan alkalmazhatunk skineket Windowsos PHP-GTK-s alkalmazásainkra is. A cikk végén számos forrásra ad hivatkozást, amelyek közül én a Windowsos skineket szolgáltató Christian Weiske oldalára hívnám fel a figyelmet.
Christian Weiske kifejlesztett egy PHP-GTK AppWizard nevű alkalmazást, ami egyáltalán nem véletlenül hasonlít nevében is a Visual Studio AppWizard szolgáltatására. A program lehetővé teszi, hogy Glade állományainkhoz csontváz kódot generáljunk, a lehetséges eseményekhez kezelőket rendeljünk, hasonlóan a Visual Studio varázslójához. Ha Glade-el készítjük el alkalmazásunk felületét, akkor nem kell a különböző elemek elhelyezéséhez PHP kódot írnunk, a felületet grafikus eszközökkel tervezhetjük. Windows rendszereken a GtkAda használható Glade állományok szerkesztésére és előállítására.
Re: PHP-GTK fejlesztések
Mint újsütetű PHP-s érdekelne a PHP GTK kiterjesztése, így nem is annyira hozzászólás ez a levél, hanem inkább kérdések halmaza. Remélem ez nem gond!
Ez a terület érdekelne, hiszen én eddig elsősorban
Delphiben fejlesztettem RDBMS rendszerek alá, így kíváncsi lennék, hogy ez a bizonyos ablakozós technika a PHP-ben mit tud.
Egyáltalán hogyan telepíthető egy W32 (NT, 2000 vagy XP) alá (jelenleg még CGI-ként fut nekem a PHP, ill. ISAPI-n keresztül)?
Milyen URL-ről tölthető le?
Miben nyújt többet egy HTML form-hoz képest?
Köszönöm!
Üdv: kiber