PHP Weekly - 84.
A Zend szokásos heti hírlevelének 84. számából:
Alternatív jelölés kikapcsolása - úgy tűnik, sok fejlesztő gondolta jó ötletnek a két alternatív php jelölés (a rövid, azaz a <? illetve az ASP, azaz a <% ) alapértelmezettként történő kikapcsolását. A 4.3.0 fejlesztői kódban ezeket ki is kapcsolták egy időre, de Rasmus Lerdorf és Zeev Suraski sem támogatták ezt, arra építve, hogy számos helyen nem működne így az eddigi kód. A PHP továbbra is támogatni fogja ezeket a jelöléseket, és még az alapértelmezett beállítás kikapcsolása sem ajánlott.
Megjelent a PHP 4.2.0 - Derick Rethans jelentette be a PHP csoport nevében a rég várt kiadást. Minden változata letölthető a korábban már említett tükörszerverekről.
A PHP echo utasítás - The Brinkman figyelt fel arra, hogy habár létezik <?= és <%= utasítás, nincs <?php=. Ez egy hosszú beszélgetést indított arról, miért is van ez így, és nem kellene-e a hiányzó utasítást is megvalósítani a következetesség nevében. Rasmus Lerdorf gyorsan rámutatott arra, hogy miért is lenne ez rossz ötlet:
Mindezeket figyelembe véve erősen kétséges, hogy valaha is találkozni fogunk majd ezzel az utasítással a PHP-ben.
Rendszeres snapshotok - Marko Karppinen figyelt fel arra, hogy a PHP 4 szál közel sem kap olyan figyelmet snapshotok terén, mint kellene, így most már a tar.gz és bz2 csomagolású forráskód és a Win32-es PHP 3 óránkénti frissítéssel érhető el a http://snaps.php.net címen.
ext/recode - ha valakinek gondjai vannak a recode kiegészítővel, ellenőrizze a telepített verziót, a PHP most már legalább a 3.6-os verziót követeli meg a rendes működéshez.
4.2.0 problémák - egy hibásan generált configure szkript okoz problémákat egyes 4.2.0 használók számára - különösen azoknak, akik a PHP-vel megegyező gépen futó MySQL adatbázishoz akarnak kapcsolódni. A megoldást a következők hozhatják:
Jelenleg úgy tűnik, csak a MySQL kiegészítő érintett, de lehet, hogy más is. Ha valaki aggódik a PHP helyes működése miatt, próbálja ki az újrafordítást az új configure szkripttel.
ext/sysvmsg - Wez Furlong elhelyezte a CVS-ben a kísérleti SysV IPC kiegészítőjét, amelynek dokumentációja várhatóan hamarosan bekerül a kézikönyvbe.
Hibás 4.2.0 session SID - Sascha Schumann elérhetővé tette a sessionazonosítóval kapcsolatos gondok javítását, letölthető innen, illetve benne lesz a 4.2.1-ben az egyéb javításokkal együtt.
PHP múzeum - Mark Kronsbein hozta létre a PHP múzeumot, amely a valaha is kibocsátott összes verziót szeretné elérhetővé tenni, és már a PHP2-t (PHP-FI) is tartalmazza. Elérhető a http://ftp.proventum.net/pub/php címen.
*.php.net - a php.net egyes aldomainje egy rövid ideig elérhetetlenek voltak DNS változások miatt, de már mindnek gond nélkül működnie kellene.
ext/msession - a msession hivatalos honlapjáról elérhető a kiegészítő új bétaverziója, amely már a PostgreSQL adatbázisokat is támogatja.
PHP interfészek - Wez Furlong, miután oly sok erőfeszítést fektetett a streams kiegészítőbe (ld. a korábbi Zend hírleveleket), újra egy igen érdekes ötletet vetett fel "PHP Interfaces" címmel. Az interfészek olyan C függvénycsoportok, amelyek lehetővé tennék a különböző kiegészítők számára a felhasználói területen lévő adatok elérését és feldolgozását. Például a DOMXML kiegészítő létrehozna egy XML dokumentumot, amelyet az XSLT kiegészítő HTML-lé alakítana anélkül, hogy a sztringmegvalósítását oda-vissza kellene konvertálni. Ezzel a PHP gyorsabb és egyszerűbben használható lenne. Ha érdekel valakit a kiegészítők fejlesztése, olvassa el az infókat itt és itt, valamint konstruktív javaslatát küldje el Wez részére. Sok felhasználó fejezte ki máris ezirányú támogatását, és úgy tűnik, Wez arra hajt, hogy az ötös PHP-ben már ott legyen ez a funkció.
Ennyit mára a tudomány és technika érdekességeiből...
■ Alternatív jelölés kikapcsolása - úgy tűnik, sok fejlesztő gondolta jó ötletnek a két alternatív php jelölés (a rövid, azaz a <? illetve az ASP, azaz a <% ) alapértelmezettként történő kikapcsolását. A 4.3.0 fejlesztői kódban ezeket ki is kapcsolták egy időre, de Rasmus Lerdorf és Zeev Suraski sem támogatták ezt, arra építve, hogy számos helyen nem működne így az eddigi kód. A PHP továbbra is támogatni fogja ezeket a jelöléseket, és még az alapértelmezett beállítás kikapcsolása sem ajánlott.
Megjelent a PHP 4.2.0 - Derick Rethans jelentette be a PHP csoport nevében a rég várt kiadást. Minden változata letölthető a korábban már említett tükörszerverekről.
A PHP echo utasítás - The Brinkman figyelt fel arra, hogy habár létezik <?= és <%= utasítás, nincs <?php=. Ez egy hosszú beszélgetést indított arról, miért is van ez így, és nem kellene-e a hiányzó utasítást is megvalósítani a következetesség nevében. Rasmus Lerdorf gyorsan rámutatott arra, hogy miért is lenne ez rossz ötlet:
- a <?php= nem XML kompatibilis feldolgozóutasítás
- a megvalósítás csak kényelmi okokból történne, de a másik két utasítás (a rövid és az ASP stílusú) is pont kényelmi okokból jött létre
- ez a rövidítés sokkal olvashatatlanabbá teszi a kódot
Mindezeket figyelembe véve erősen kétséges, hogy valaha is találkozni fogunk majd ezzel az utasítással a PHP-ben.
Rendszeres snapshotok - Marko Karppinen figyelt fel arra, hogy a PHP 4 szál közel sem kap olyan figyelmet snapshotok terén, mint kellene, így most már a tar.gz és bz2 csomagolású forráskód és a Win32-es PHP 3 óránkénti frissítéssel érhető el a http://snaps.php.net címen.
ext/recode - ha valakinek gondjai vannak a recode kiegészítővel, ellenőrizze a telepített verziót, a PHP most már legalább a 3.6-os verziót követeli meg a rendes működéshez.
4.2.0 problémák - egy hibásan generált configure szkript okoz problémákat egyes 4.2.0 használók számára - különösen azoknak, akik a PHP-vel megegyező gépen futó MySQL adatbázishoz akarnak kapcsolódni. A megoldást a következők hozhatják:
- a hamarosan (egy-két héten belül) megjelenő 4.2.1
- ha valaki az autoconf 2.13-at használja, akkor törölje a configure fájlt, és futtassa a ./buildconf utasítást
- a helyes configure szkript innen tölthető le.