ugrás a tartalomhoz

SiteInfo: az A9 webhely térkép megoldása

Hojtsy Gábor · 2005. Aug. 18. (Cs), 13.40
Ahogy mondani szokták, a szabványok azért jók, mert olyan sok van, amiből választani tudunk. Nos, június elején adtunk hírt a Google Sitemaps szolgáltatásáról, mely lehetővé teszi, hogy segítsük a kereső indexelőjét tartalmaink megtalálásában. Időközben a program dokumentációs oldala is kiegészült, jelezve, hogy az RSS csatornákat is fel tudják dolgozni hasonló céllal. Ám ez a felhasználók útbaigazításában mit sem segít, ezen a téren más megoldás után kell néznünk.

Számos böngészőben támogatott, ám mégsem túlságosan elterjedt HTML által adott lehetőség a <link> elem használata. Ez lehetővé teszi, hogy webhelyünk honlapját, kereső oldalát, és szekvenciális lapokon (előadás fóliákon, galériákban, kézikönyv lapokon) a következő/előző illetve egy szinttel feljebb található dokumentum webcímét megadjuk, sok más lehetőség mellett. Az így meghatározott linkeket a böngésző saját navigációs felületén tudja megjeleníteni, így egységes navigációt biztosítva. Sajnos ennek működése sok esetben kiterjesztések telepítését igényli, és ezek képességei nem feltétlenül csengenek egybe. Egy nagyon jó összefoglaló található a webcoder.info oldalon.

Ráadásul a sok általános navigációs elem megadása (kereő oldal, honlap hivatkozás, stb) minden egyes oldalletöltést terhel, ahelyett, hogy egy gyorsítótárazható külső állományban lennének ezek a linkek megtalálhatóak. Az A9 SiteInfo részben erre ad megoldást. Raszl Iván a CreativeBits oldal naplóiban vette észre, hogy sikertelen siteinfo.xml fájl lekérések történtek webhelyén, és utána járt a kérdésnek.

A robots.txt fájlhoz hasonlóan csak a domain gyökerében elhelyezhető (és így csak saját domain névvel rendelkező webhelyek számára adaptálható) SiteInfo fájlt az Amazon A9 eszköztára használja fel arra, hogy egységes struktúrált navigációs lehetőséget adjon a felhasználóinak. A teljesen hierarchikus támogatással rendelkező formátum ráadásul a böngészők keresőmező értékének automatikusan webcímekbe küldését is támogatja.

A megoldást "nyílt forátumként" hirdetik, bár ennél többet nem sikerült a jogi állapotáról kiderítenem, az A9 lehetőséget ad bárkinek, hogy a SiteInfo formátum előnyeit kihasználja. Kérdés, hogy kik látnak még ebben fantáziát, illetve elfogadják-e az A9 által adott alapokat.