
A HBX Networks amerikai Unix közösség egyik tagja MrYowler úgy döntött szkriptet ír, amellyel hírlevelet küldhet a HBX ingyenes hacker-barát shell-szolgáltatásáról. Perl guru lévén húsz perc alatt összeütötte a kódot, és rögtön Gmailes címekre küldött levelekkel tesztelte művét.
Az üzenet elsőre rendben megjelent, azonban amikor meg kívánta tekinteni az opciókat, a "Reply To" mezőben ismeretlen HTML-kód jelent meg: egy ismeretlen HTML-levele.
A hiba okát kutatva kiderült, hogy a Perl szkript lehagyja a feladó mezőben a "From" után következő cím mögül a lezáró ">" karaktert. A unixos szakember arra a következtetésre jutott, hogy a Gmail emiatt olvassa be az idegen kódot, míg a lezáró jel fel nem bukkan illetve ameddig a mező kiterjedése engedi.
Kis hiba, komoly hack
A hibával kapcsolatban megállapította, hogy a legtöbb esetben csak a más levezőknek érkező spamet lehet kihorgászni vele, de egy esetben jelszavakat tartalmazó komoly levelet is elkapott. A hibát kihasználó hackernek csak hibásan megadott címről kell üzeneteket küldözgetnie magának.
A Google ingyenes internetes levelező szolgáltatása 2004 áprilisa óta meghívásos alapon működik, fejlesztése jelenleg béta fázisban van, működése nyilvános tesztüzem. A Gmail egy gigabájt tárhelyet biztosít a felhasználónak, bár indulása után nem sokkal egy szoftverhiba miatt elterjedt, hogy a cég ezt egy terabájtra növeli. A HBX Networks által feltárt rendellenesség a rendszer első komoly biztonsági kockázattal járó hibája.

Az oldalról ajánljuk
- Vízilabda
Micsoda nap! Az FTC pólósai is megvédték BL-címüket
Kétgólos különbség döntött a szerb Novi Beograddal szemben. A Ferencváros harmadik végső sikerével magyar csúcstartó is lett.
1 órája
- Belföld
Orbán Viktor javaslatára felmentettek egy miniszterhelyettest
A felmentés május 31-ei hatállyal lép életbe.
május 27., 07:13
- Külföld
„Sikoltozást hallottunk, aztán az emberek elkezdtek rohanni a sofőr után, és megpróbálták megállítani az autót”
Kevés híján súlyos tragédiába torkollott az ünneplés Liverpoolban, több tucat embert vittek kórházba, miután egy autós a tömegbe hajtott.
május 27., 06:44
- Kultúr
Beton.Hofi a pokolból üzent vasárnap: Ezt a nemzetet nem vághatjátok át
Kijött a zenész új videóklipje.
május 27., 08:09
- Vélemény
Románia, az önmaga körül keringő ország
A „román mélyállam” vagy „az állam az államban” óriási mértékben felelős az ország politikai és társadalmi problémáiért.
május 27., 08:00
- Külföld
Emmanuel Macron megmagyarázta a feleségétől kapott pofont
Őrültnek nevezte azokat, akik mást gondolnak.
május 27., 07:14
- Belföld
Nagy Márton minisztériuma reagált Karácsony Gergely segélykiáltására: Budapest sem állhat a törvények felett
A főpolgármester szerint ellehetetlenülhet a főváros működése.
május 27., 07:51
- FOMO
A nők, akik a vasárnapi istentisztelet után férjet cserélnek, és velük bújnak ágyba
Ez a mormonfeleségek nem is olyan titkos élete, amelynek alapeleme a soft swinging.
május 27., 07:55
- Belföld
Üzent a CÖF a kormánykritikus zenészeknek: nélkületek is boldogulunk
Majka és Caramel is „megkapta a magáét”.
május 27., 07:11
- Bajnokok Ligája
„Ennek a fejezetnek vége” – Cristiano Ronaldo elköszönt
Az ötszörös aranylabdás labdarúgó életében új időszak kezdődik.
május 27., 00:25
- Stenk
Itt a megoldás, amivel leszerelhetők az agresszív autósok
Ezt nem fogják szeretni az ingatlanosok és a kertészek.
május 27., 06:38
- Kultúr
Teljesen újraírhatja a magyar őstörténetet egy friss genetikai kutatás
Új fényt vethet a középkori magyar elit szerepére, valamint eredetére.
május 27., 05:47
- FOMO
Orosz nyelven futott a South Park egyik epizódja a magyar csatornán
Megindultak a találgatások a közösségi médiában.
május 27., 08:10
- Belföld
Nyilvános marad a pedofíliával vádolt hajdúsági katolikus pap büntetőpere
Azzal vádolják, hogy hittanórái végén kislányokat molesztált.
május 27., 05:46
- Belföld
Bayer Zsolt szerint kegyelemből ajánlott kormányzati állásokat a KDNP volt politikusának
A publicista azt írta, a politikus „minden lehetőséget megkapott”.
május 27., 08:11
- Külföld
A BBC kivághatta a felvételekről a csellistafiút Harry herceg és Meghan Markle esküvőjén, mert fekete
Az édesanyja állítja, hogy bőrszíne miatt, a vállalat tagadja a vádakat.
május 27., 06:36
- Belföld
Színre lépett XIV. Leó, sürgősen változnia kell a katolikus egyháznak
A Pegapoll és az Index felméréséből kiderült, mit gondolnak a magyarok az egyház szerepéről.
május 27., 06:38
- Belföld
Ursula von der Leyent és több EP-képviselőt is meghívott a budapesti Pride-ra a DK
Dobrev Klára nyílt levelet írt.
május 27., 06:01
- Belföld
Szó sincs róla, hogy megúsznánk a keddet szárazon
Hiába melegszik fel a levegő napközben 20 és 25 fok közé, jönnek a záporok.
május 27., 05:48
- Külföld
Minden eddiginél keményebb üzenetet küldött Donald Trump Vlagyimir Putyinnak, szerinte az orosz elnök a tűzzel játszik
május 27., 06:04
- Gazdaság
A spanyol bíróság háborút indított a fapados légitársaságok kézipoggyászdíjai ellen
Ez alapjog, nem pedig luxus.
május 27., 06:07
- Tech-Tudomány
Új kisbolygót találtak a Neptunuszon túl
A pályája alapján kizárható, hogy van kilencedik bolygó.
május 27., 06:04
- Kultúr
Nemsokára Óbudán ad koncertet a Sárik Péter Trió
A Budapesti Vonósok is színpadra lépnek.
május 27., 06:07
- Külföld
Ismét nehéz percek elé néz Magyarország Brüsszelben, a szavazati jog megvonása lehet a tét
Újabb meghallgatásra készülhet a magyar kormány.
május 27., 06:03
- Gazdaság
Ez lehet a kormány utolsó bástyája, ami ha leomlik, végzetes lehet
Nagyon sok múlik most a jegybankon.
május 27., 06:03
- Külföld
Lövöldözés történt Philadelphiában, ketten meghaltak
A tragédia az emlékezet napján történt.
május 27., 08:37
- Külföld
Egy kínai egyetemistának bizonyítania kellett a menstruációját, hogy orvosi igazolást kapjon
Az intézmény szerint a személyzet „betartotta a protokollt″.
május 27., 05:59
- Belföld
Ittasan gázolt el egy embert a Fidesz–KDNP ózdi képviselője
Obbágy Csaba lemondott.
május 27., 06:19