
A cég programjai több tízezer weboldalról, blogról, fórumról és twittercsatornáról szívják le folyamatosan a felhasználók posztjait és kommentjeit, majd ezeknek a tartalmát elemzik és kapcsolatot keresnek bennük emberek, szervezetek és események között.
A cég alapítója, az egykori kommandós svéd Christopher Ahlberg a Wirednek azt mondta, sok esetben képesek előre jelezni bizonyos események bekövetkezését, ami a terrorizmus elleni harcban óriási segítséget jelenthet a titkosszolgálatoknak. Ahlberg egyébként már veterán az online kémkedés szakmájában, előző cégét, a szintén adatgyűjtéssel és -elemzéssel foglalkozó Spotfire-t 197 millió dollárért adta el 2007-ben.
A Google egyébként már többször segített vagy dolgozott együtt amerikai kémelhárító ügynökségekkel és titkosszolgálatokkal, de fordítva is megesett már a dolog: a Keyhole nevű cég például a CIA befektetési szárnya, az In-Q-Tel pénzéből indult be – ebből lett később egy felvásárlás után a Google Earth.
A Recorded Future nemcsak események megjóslásán, és kapcsolati hálók megrajzolásán dolgozik, de mindent megjegyez, amit valaha mondtunk, tettünk, vagy rólunk mondtak az interneten, és ebből az adatbázisból bármikor képes egy aktát generálni rólunk, alapos elemzéssel az interneten viselt dolgainkról, és az ismerőseink köréről.

Az oldalról ajánljuk
- Futball
A Liverpool legendája csúnyán beszólt Szoboszlai Dominiknak
A futballista ügynöke cserébe letorkolta a kritikust.
május 1., 07:46
- Kultúr
Törőcsik Franciskáért utaztunk Szentendrére, és örök életre szóló élményt kaptunk
Mérföldkő lesz a magyar filmtörténetben ez az alkotás.
május 1., 08:33
- Külföld
Fokozódik a feszültség a két atomhatalom között, már lezárták a légteret is egymás repülőgépei előtt
Háború törhet ki, a konfliktus az áprilisi terrortámadás után eszkalálódott, amelyben 26 turista vesztette életét.
május 1., 08:31
- Atlétika
Az olimpiai bajnok Kanadai Sámson az Indexnek: Ura vagyok a testemnek, másképpen nem tartanék ott, ahol vagyok
Ethan Katzberg szerencsésnek érzi magát, hogy a szovjet olimpiai bajnok mentoráltja lehet
2 perce
- Futball
Klublegenda emlékét olyan tisztelettel még nem ápolták, mint a Bayern teszi
A bajorok különleges ünnepséget tartanak hétfőn.
május 1., 07:20
- Kosárlabda
Megszületett a szezon szenzációja, kipofozták a 17-szeres bajnokot
Két karriercsúcs is született, ráadásul egy játékostól.
május 1., 08:13
- Stenk
Már a padlón fekszem, most boldog vagy?
Ha valaha próbáltál mélyről mosolyogni, akkor ez rólad szól.
május 1., 09:06
- Cinematrix
Lila akác köz címmel érkezik a Született feleségek rebootja
Kipaterolták a régi lakókat, új pletykás háziasszonyok veszik át az uralmat.
május 1., 05:55
- FOMO
Sztárszakács fiát is átverte a 85 éves nő, aki a brunei szultán lányának adta ki magát
Pedig nem volt túl kifinomult a meséje.
május 1., 07:04
- Belföld
Ha nagy tervei vannak a hosszú hétvégére, mutatjuk, mire számítson
Záporból és zivatarból is bőven kijut.
május 1., 05:53
- Cinematrix
Negyven év után kapta vissza a pénzét Francis Ford Coppola
Ralph Macchio láthatóan megtanulta a leckét.
május 1., 07:05
- Kézilabda
Edzésen szenvedett súlyos térdsérülést a magyar válogatott játékosa
Hiányára Gerit Winnen sportigazgató adott magyarázatot a klub honlapján.
május 1., 09:20
- Kultúr
Görbe tükröt tart a mai társadalomnak Alföldi Róbert új darabja
Az előadás „mosolyra fakaszt, miközben fájóan belénk hasít, de néha erősen fejbe vág”.
május 1., 09:11
- Belföld
Vitézy Dávid szerint Karácsony Gergely csapdát állított, de nem jött be a húzása
„Sajátosan értelmezi a demokratikus játékszabályokat” – fogalmazott a képviselő.
május 1., 09:12
- Külföld
Donald Trump megfenyegette az egyik legnagyobb újságot, a lap reagált a vádakra
Egy 10 milliárd dolláros peres ügy miatt feszültek egymásnak a felek.
május 1., 09:12
- Külföld
Megérkezett a válasz Moszkvából az ukrán követelésekre, Oroszország ezt nem fogja annyiban hagyni
május 1., 05:01
- Belföld
Egy hónappal az újdörögdi eset után megváltoztatták a balesetek kivizsgálását a honvédségnél
A kormánytisztviselő mindkét kezét elvesztette egy felrobbanó gránát miatt.
május 1., 07:00
- FOMO
Újra összeáll a Spice Girls, de a világ körüli turnén az egyikük nem lesz ott
A lánybanda megalakulásuk 30. évfordulóján éledne újra, és hódítaná meg ismételten a világot.
május 1., 05:56
- Kosárlabda
Lefejelte ellenfelét a Warriors játékosa, majdnem botrányba fulladt a meccs
Ritkán látható dulakodás tört ki.
május 1., 06:56
- Belföld
Betörések, lopások, bántalmazások: bezáratnák a lakók a helyi gyermekotthont Izsófalván
Felvételek is vannak, ahogy a gyerekek bűncselekményekkel megnehezítik a helyiek életét.
május 1., 06:09
- Belföld
Vége a kötelező állatleöléseknek, átírták a kéknyelv-betegség elleni védekezés szabályait
Megjelent az új rendelet a Magyar Közlönyben.
május 1., 06:32
- Külföld
Egy utas be akart jutni a pilótafülkébe, kíméletlenül a földre vitték
Az esetről videó is készült.
május 1., 06:18
- Külföld
Újabb európai ország korlátozza az iskolai telefonhasználatot
A törvény ellen szavazók nem tartották kellően szigorúnak a tiltást.
május 1., 05:55
- FOMO
A betegségével kapcsolatos „félelmetes élményekről” beszélt III. Károly
Az uralkodó méltatta a rák ellen küzdő szervezeteket.
május 1., 06:32
- Futball
Cristiano Ronaldo kihagyta élete helyzetét, kiejtette csapatát az ázsiai Bajnokok Ligájából
Két és fél éve játszik Szaúd-Arábiában, még trófea nélkül.
május 1., 06:24
- FOMO
Donald Trump a felesége helyett egy idegen nővel vett részt Ferenc pápa temetésén?
Egy dublőr helyettesíthette a first ladyt, akinek egyesek szerint megromlott a kapcsolata az elnökkel.
május 1., 06:41
- Külföld
Vége a moszkvai barátságnak, Vietnám amerikai F–16-osokat vásárol
Lehet, hogy csak Washingtont nyugtatgatja a lépéssel Hanoi.
május 1., 06:11
- Külföld
Megint kínai harci repülőgépeket észleltek Tajvannál
A nem hivatalos középvonalat Kína rendszeresen átlépi.
május 1., 08:53
- Külföld
Halálos áldozatokat is követelt a spanyolországi áramszünet
A hatóságok még mindig nyomoznak az ügyben.
május 1., 07:49