
Sikeres negyedéves eredményről számolt be az Amazon, és az eladások azt bizonyítják, hogy a nyomtatott könyvek ideje hamarosan véget ér. A teljes negyedév eladásait tekintve minden 100 nyomtatott könyvre 143 elektronikus könyv jutott, és a különbség egyre nagyobb: az utolsó hónapban már 80 százalék volt a különbség az e-könyvek javára. (Ebben az összehasonlításban a nyomtatott könyvek alatt csak a hardcover, azaz kemény fedeles első kiadásokat kell érteni, a puha fedeles, paperback másodkiadásokkal együtt valószínűleg még mindig a papír vezet.)
2010 első hat hónapjában háromszor annyi elektronikus könyvet adtak el, mint egy évvel ezelőtt, az áruház azonban pontosabb adatokat nem közölt. Mindezt úgy érték el, hogy csupán 630 ezer különféle e-könyvet árulnak, ami elenyésző a több milliós nyomtatott kínálathoz képet.

Jeff Bezos, az Amazon vezetője szerint az e-formátum növekvő eladásai annak is köszönhetők, hogy az áruház által kínált Kindle-olvasó ára jelentősen, 259 dollárról 189 dollárra csökkent. Ezen kívül az e-könyvek számítógépeken és a legtöbb okostelefonon is olvashatók.
A PricewaterhouseCoopers felmérése szerint a nyomtatott könyvek piaca évek óta stagnál, ezzel szemben az e-könyvek piaca 2010-ben 1,6 milliárd dollárra nő a tavalyi 1 milliárd dollárról. Amerikában a teljes könyvpiacból már 12 százalékot hasítanak ki az e-könyvek, ami optimista becslések szerint idén karácsonyra akár 20-ra is emelkedhet.

Magyarországon a Txtr nevű könyvolvasóval próbálják felépíteni az e-könyvek piacát, és erős másolásvédelemmel próbálják megakadályozni, hogy a felhasználók vásárlás helyett egyszerűen lemásolják a tartalmakat. Amint korábbi cikkünkben megírtuk, az e-könyvek terjesztéséhez szükséges hardveres és szoftveres háttér már megvan, egyedül a könyvek hiányoznak.

Az oldalról ajánljuk
- Kultúr
Ozzy Osbourne az egészségügyi gondjai mellett is színpadra áll a Black Sabbath utolsó koncertjén
Annak ellenére, hogy a rockzenész állapota az elmúlt években folyamatosan romlott.
május 2., 08:21
- Külföld
A szíriai elnöki palota közelében csapódtak be izraeli rakéták
A zsidó állam a drúz kisebbséget védi állítása szerint.
május 2., 08:26
- Belföld
Növekszik a fővárosban a kerékpárszállítás lehetősége az autóbuszokon
Hétfőtől vihetnek biciklit az egyik budai autóbusz utasai.
május 2., 09:11
- Gazdaság
Kemény feladatot kapott a kormány, Donald Trump kíméletlen pofont adott Európának
Hogy jön ki jól ebből Magyarország?
május 2., 09:01
- Kultúr
Itt a vége, több mint negyvenen távoztak a Kolibri Színházból
Április 30-a volt az utolsó napjuk az intézményben.
május 2., 08:34
- Kultúr
A megszűnés szélén az ország egyik legsikeresebb zenekara
Az együttes tagjai elvesztették állásukat.
május 2., 09:01
- Úszás
Az olimpiai bajnok Kós Hubert harmadik hellyel indított a floridai szuperviadalon
Alig két tizeddel maradt el az országos csúcsától.
május 2., 09:08
- Belföld
Nem akárkitől kért „telefonos segítséget” a péntek reggeli interjú előtt Orbán Viktor
A miniszterelnök a Facebookon árulta el, ki volt a vonal túlsó oldalán.
május 2., 09:00
- Külföld
Kiürültek a szállodák Pakisztán egyik legszebb völgyében, háborús félelem tartja távol a turistákat
Tovább fokozódik Pakisztán és India között a feszültség.
május 2., 09:18
- Kultúr
Minden idők legnagyobb elméjének tartják, halálos ágyán mégis bánat töltötte el
A tudomány és a művészet világában is maradandót alkotott.
május 2., 08:19
- Gazdaság
Elárulta a kormány, hogyan alakulnak Orbán Viktor céljai
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter tárta fel a jövőt.
május 2., 10:01
- Gazdaság
Kína jelzett Amerikának: nyitott a vámokról szóló tárgyalásra, de a zsarolásból nem kér
Peking szerint most Washingtonon a sor.
május 2., 08:17
- Jégkorong
Tovább menetel a 13-szoros bajnok, egyre közelebb az 58 éve várt csoda
A következő ellenfél ugyanakkor a címvédő lesz.
május 2., 09:31
- Kultúr
A Vígszínház kihirdette az új évadát
Lesz új magyar dráma, Z generációs átirat, Shakespeare-vígjáték, de kiber-romkom is a színpadon.
május 2., 09:51
- Külföld
Mi lett Ferenc pápa külpolitikai öröksége?
A rendezett diplomáciai viszonyokat kell tudni működtetni majd utódának.
május 2., 06:03
- Bajnokok Ligája
Bármerre járt, sikerek övezték útját, a legnagyobb dicsőséget viszont ellopták tőle
Akármibe fogott, az élet minden területén a legendák közé emelkedett.
május 2., 06:03
- Cinematrix
Jeremy Renner megszólalt, ezért nem vállalta a Sólyomszem második évadát
Érdekes ajánlatot kapott.
május 2., 09:53
- Külföld
Donald Trump az amerikai gazdaság visszaeséséről: Legfeljebb a gyerekek kevesebb babát kaphatnak
Az Egyesült Államok elnöke szerint Kína nagyobb szenvedésnek lesz kitéve.
május 2., 06:35
- Bringa
Rekordszámú résztvevő Magyarország legnagyobb kerékpáros ünnepén
Valter Attila sem hagyta ki az eseményt.
május 2., 06:40
- Belföld
Eső helyett szikrázó napsütésben fürdőzhetünk pénteken, kitart a nyárias időjárás
Melegfronti hatás érvényesül, száraz utakon autózhatunk.
május 2., 06:08
- Kihűlt nyomon
Tizennyolc éve tűnt el Kádár koponyája, de kegyeletsértés miatt sohasem indult eljárás
A sírt a rongálás után helyreállították, majd védettnek nyilvánították, csak éppen a koponyatolvajokat nem találják azóta sem.
május 2., 07:04
- Belföld
Orbán Viktor: Amíg az európai gazdaság nem lendül fel, nekünk is nehezebb dolgunk lesz
Ismét a közrádióban nyilatkozott a miniszterelnök.
május 2., 07:40
- FOMO
Újabb részletek derültek ki a nemi erőszakkal vádolt Russell Brand ügyében
A színésznek május 2-án kell megjelennie a bíróságon.
május 2., 06:13
- Külföld
A Meta szerint az európaiakat érinti a legrosszabbul az Európai Bizottság döntése
A hatást valószínűleg a reklámokkal kapcsolatban lehet majd tapasztalni.
május 2., 06:44
- Belföld
A böllérfesztiválon látták utoljára a szexuális visszaélés gyanúja miatt felfüggesztett papot
Az esperes ellen korábban is tettek bejelentést.
május 2., 08:18
- Külföld
Közel 200-zal száguldozott egy magyar fiatal Ausztriában
Feljelentést tettek ellene, és az autóját is lefoglalták.
május 2., 06:32
- Külföld
Dróntámadás érte egy palesztinbarát szervezet hajóját Málta közelében
A járművön harmincan tartózkodtak.
május 2., 07:19