Húszéves az első internetes domainnév

Vágólapra másolva!
Húsz évvel ezelőtt - 1985. március 15-én - jegyezték be a világ első internetes domainnevét. Bár a legelső webcím, a symbolic.com tulajdonosát egy másik cég felvásárolta, a domainen elérhető honlap továbbra is felkereshető.
Vágólapra másolva!

Az internetes domainnevek rendszere húsz évvel ezelőtt, 1985 elején kezdett kialakulni, ekkor hozták létre a ma is ismert, nemzetközi kiterjesztéseket: a .com, .net, .org, .edu végződéseket. Ugyanezen év februárjában már a .us (amerikai), júliusban az .uk (brit), szeptemberben pedig a .se (svéd) országnév-kód is elérhetővé vált. Az első domainnevek bejegyzése még 1985-ben elkezdődött, a legelsőként regisztrált symbolic.com-on kívül abban az évben mindössze további öt címet regisztráltak - manapság hetente jegyeznek be félmillió domaint a világon. A száz legrégebben bejegyzett internetes cím tulajdonosai között olyan ismert cégek internetcíme is megtalálható, mint az IBM, a Sun, az Intel, a Cisco és a Philips. Az első domain, a symbolic.com már nem a bejegyzéskori gazdájáé: a vállalatot azóta felvásárolták, így internetes címe is új tulajdonoshoz került.

Drága mulatság

Húsz év alatt sok pénzt fialt és számos bosszúságot okozott a világhálós címek összetett rendszere. Az internetre épülő gazdasági modellek divatba jöttével felértékelődtek a webes címek, s megkezdődött a domainbrókerkedés, azaz az értékes vagy annak tűnő domainek bejegyzése, felvásárlása, majd eladása. Az ilyen ügyletek listavezetője a business.com domain volt, melyért 7,5 millió dollárt, vagyis mai áron 1,3 milliárd forintot fizettek. Később - részben az internetlufi kipukkadásával - az internetcím-árfolyamok is csökkentek, bár azért ma is születnek látványos üzletkötések: a 2005-ös év listavezetője például a chat.de domain, melyért 360 ezer eurót - több mint 87 millió forintot - fizettek. Ugyanakkor számos bosszúságot is okoztak a domainkereskedők: induló vállalkozások internetcímeinek elhappolásával törtek borsot a későn ébredő cégvezetők ora alá, manapság pedig például hazai politikusok próbálják egymást fricskázni az ellenfél egy-egy szlogenjének bejegyzésével.

Hazánkban kevés látványos domaineladás született - vagy legalábbis kevés került nyilvánosságra. A balaton.com címért például - a Prím Online értesülése szerint - még 2000-ben 14 millió forintot fizetett egy hazai vállalkozó, a címet beírva pedig ma is egy, a magyar tengerrel kapcsolatos hírportált találni. Az első .hu alá regisztrált magyar internetcímet egyébként 14 éve, 1991-ben jegyezték be, ám a hazai domainek száma három évvel később, 1994-ben is alig volt több százötvennél. Azóta jócskán megnőtt a domainek irénti érdeklődés: jelenleg közel 170 ezer önálló internetcím létezik a .hu tartományban.