Belefulladunk a lájkokba

Négy éve indítottam egy Tumblr-t, amire kissé delíriumos állapotban töltöttem fel tucatjával a kedvemhez éppen passzoló képeket. Már azt sem tudom, hogy melyik e-mail címemmel regisztráltam, így jelszó-emlékeztetőt sem tudok kérni, de nem is akarok. És nem ez az egyetlen hely az interneten, amit teleszemeteltem, aztán mit sem törődve ezzel továbbsiklottam, a hulladékot az út szélén, vagy inkább közepén hagyva.

Nem mondanám, hogy ez egy kirívó sztori, a digitális szemetelés szinte mindenkit érint, aki tárol valamit az interneten, de még azokat is, akik nem. A digitális szemetelés azt a folyamatot jelöli, amely során az internetnek tárhelyet biztosító szerverek működtetése konkrét hatást gyakorol a környezetre, szén-dioxid-kibocsátás és energiafogyasztáson keresztül leginkább a klímaváltozáshoz járul hozzá.

A videózgatás felér egy város autóállományával

Egy YouTube-videó nézése közben másodpercenként 0,2 gramm szén-dioxid kerül a levegőbe, ami egy három-négy perces átlagos videó hosszával számolva 36 grammot jelent. Ez még nem tűnik soknak, de az összes videómegtekintéssel számolva éves szinten 252 ezer tonna CO₂-t termelnek a videók, ami annyi, amennyit 52 500 személyautó bocsát ki évente.

Átfogó felmérés híján csak tippelni lehet, hogy az adatközpontok mekkora környezeti terhelést jelentenek. Az ausztrál ABC egyik műsorában elhangzott becslés szerint a világ éves CO₂-kibocsátásának 2 százalékát adják, ami összhangban van a Berkeley Egyetemen idén júniusban készült tanulmánnyal, amely szerint a világ energiafogyasztásának 1-2 százalékát a szerverparkok működtetésére használják.

A világon ma már közel 100 millió szerverpark van, és az internet exponenciális növekedésével egyre többre és nagyobbakra lesz szükség. A Greenpeace jelentése szerint 2020-ra az adatfarmok működtetése évi több mint 1034 millió tonna szén-dioxidot juttat majd a levegőbe, és az energiaigényük is a kétszeresére nő. De a legnagyobb cégek már dolgoznak azon, hogy ez ne így legyen.

Széllel hűtenek

A szerverparkok hűtéséhez nagyjából ugyanannyi energiát használnak, mint az adatközpontok működtetéséhez, így a természetes energiával történő hűtéssel a szerverparkokra fordított energia felét meg lehet spórolni, és a CO₂-kibocsátás is drasztikusan kevesebb lesz. Az adatközpontok többségét még hagyományos energiával hűtik és működtetik, ami különösen ahhoz képest nagy pazarlás, hogy egy nagy szerverfarm négyzetméterenként tizenötször több energiát fogyaszt, mint egy tipikus irodaház.

Elsőként a Google érezte úgy, hogy foglalkoznia kell a szervereivel: 2007-ben több száz millió dollárt fektetett megújuló energiaforrásokba, 2010-ben pedig húszéves megállapodást kötöttek a NextEra nevű iowai szélerőmű-farmmal. Ezenkívül olyan szerverparkot is építettek már Alaszkába, amelynek hűtése a mikroklíma miatt szinte teljesen természetes. Hogy a cég másokat is ösztönözzön, a zöld szerverpark tervrajzát szabad forráskóddal feltették az internetre.

A szerverparkok fogyasztásának csökkentése mellett az adatok méretének csökkentésével lehetne kímélni a környezetet. Ez nem lesz könnyű, mert az audiovizuális tartalmak egyre nagyobbak, elsősorban a telefonokba szerelt egyre nagyobb felbontású, ezért egyre nagyobb képeket készítő kamerák miatt. Egyre népszerűbbek a képmegosztó szolgáltatások (Istagram, Pinterest, Flickr), miközben már közel 300 milliárd képet töltöttek fel az emberek a Facebookra.

Nemcsak az adatok méretének csökkentése, hanem a böngészés racionalizálása is kímélheti a környezetet. Például amikor megnyitunk egy internetes újságot, a nethez kapcsolódó eszközünk egy sor kérelmet küld különböző szerverekre, ahonnan válaszul megkapja a szöveg, a képek, a hirdetések és a videók komponenseit. Ez a procedúra több helyen is egyszerűsíthető, ami egyben azt is jelenti, hogy bőven lehet még spórolni a szerverkapacitáson, azon keresztül pedig a kibocsátott üvegházhatású gázok mennyiségén is.

Unatkozik? Ne videózzon!

Az ilyen típusú adatoptimalizáció még nem elterjedt, elsőként és eddig egyedüliként tavaly októberben írt arról a Guardian, hogy kutatást indítottak azért, hogy megértsék az internetes oldaluk pontos működését, és annak a környezetre gyakorolt hatásait. Első eredményükként kiderítették, hogy 2011 és 2012 között 10 ezer tonna szén-dioxid kibocsátásával járt az oldaluk üzemeltetése. A Guardian nem elégszik meg azzal, hogy kimutassa, mennyire káros a környezetre, az eredményeket a CO₂-kibocsátásának csökkentésére szeretnék használni, a projekt aktuális eredményeit itt lehet követni.

Az adatfarmok zöldítése és az adatok méretének csökkentése mellett a harmadik opció a szemetebbnél is szemetebb tartalmak kiszorítása. Persze relatív, hogy mi szemét, és mi nem, mindenesetre beszédes adat, hogy csak az az energiamennyiség, amellyel az évi több trillió kéretlen levélszemetet továbbítják a postaládáinkba, felér 2 millió amerikai háztartás évi energiafelhasználásával, és akkora CO₂-kibocsátást produkál, mint hárommillió autó legyártása.

Aki szeretne valahogy kikerülni a digitális szemetelés ördögi láncolatából, az a következőket teheti: letörli a már nem használt dolgait az internetről és a jövőben megfontoltabban tölt fel tartalmakat. Ha unatkozik, inkább elővesz egy könyvet, minthogy megnézzen húsz videót a neten. Ha a nyaralásról mindenképpen száz képet akar feltölteni, akkor legalább nem az eredeti felbontásukban teszi fel őket, hanem átméretezve, hogy 2 giga helyett csak 2 megát foglaljon. De ha valaki a fapados módszerek helyett profi megoldásra vágyik, akkor találhat olyan amerikai cégeket, amelyek évi 40-50 dollárért kihalásszák minden olyan adatbázisból, amelyben nem szeretne szerepelni.