ugrás a tartalomhoz

Archívum - Feb 2, 2008

Fejlesztői környezetekkel és szövegszerkesztőkkkel kapcsolatos tapasztalatok

felyx · 2008. Feb. 2. (Szo), 22.20
Igazság szerint szeretném megosztani veletek a nem kissé szomorkás tapasztalataim ezen a téren. Régóta foglalkozom webfejlesztéssel (bár nem nevezném magam profinak), munkám során HTML, CSS, JavaScript és PHP a "munkaeszközöm". Ugye minden fejlesztőnek adottak a szükségletei, minél gyorsabban, egyszerűbben és ésszerűbben tudjon fejleszteni. Kezdetben sokféle PHP IDE-t használtam és egyéb hasonló programot mint például a PHP designer. Később aztán keresgéltem és rátaláltam a jEdit-re, nagyon jó programnak tűnt illetve az is a mai napig is, de lassú és ez néha nagyon idegesítő volt, ezért egy év után úgy döntöttem keresek valami mást. Ekkor még úgy látszott sok, alternatíva létezik. Ekkor találtam rá a PDT-re ami ugyebár egy Eclipse plugin, amelyet a Zend fejleszt. Egy ideig nem is foglalkoztam tovább a témával, de mostanság nem igen fejlesztik, ami végülis nem a legnagyobb gond, de sokminden hiányzik belőle és hiába a 2GB ram néha így is lomha. Mit sem sejtve azt gondoltam, keresek egy text editort vagyis szövegszerkesztő programot, amely ugyan nem PHP-re vagy webfejlesztésre van kiélezve, de aranyat érhet néha. Ez szűk egy hete volt, ekkor kezdődöt az idegörlő macera. Több napi nézelődés, fórum olvasgatás és több tucat text editor és IDE kippróbálása után sajnos azt a konzekvenciát kellett levonnom, hogy windowsra nincs igazán sokoldalú fejlesztői környezet vagy szerkesztő. Persze meglehet hogy én támasztottam komoly követelményeket a programok számára.
A következő kritériumokat szabtam:

- első szempont volt hogy ingyenes e vagy fizetős
- a program gyorsasága és kezelhetősége volt a második fontos szempont
- Kódszínezés (PHP, CSS, HTML, JavaScript és esetleg még Smarty), sorok számozása...

adatbázis létrehozásának ideje

lorko · 2008. Feb. 2. (Szo), 19.49
sziasztok,

szeretném lekérdezni hogy milyen adatbázisok vannak létrehozva, azaz mi a nevük, karakterkódjuk, mekkora helyet foglalnak és mikor lettek létrehozva.
Az utolsóval van baj(létrehozás ideje), nem bírtam rájönni hogyan kell.
Az adatbázis postgresql.

eddig így nézki:

...
my $sql = 'SELECT datname,  
                  pg_encoding_to_char(encoding),
                  pg_size_pretty(pg_database_size(datname))
		  FROM pg_database ORDER BY datname';
my $sth = $dbh->prepare($sql);
$sth->execute();
while ( my ($dbname, $encoding, $size )= $sth->fetchrow_array ) {
		print "$dbname -- $encoding --- $size<br />";
}
...
segítségeteket előre is köszönöm.
 

<PRE> IE vs FF

PredMan · 2008. Feb. 2. (Szo), 19.18
Sziasztok!

beleütköztem egy olyan problémába, aminek nem látom a logikáját... SQL-ből listázok adatokat <PRE></PRE> tagok közé ami tökéletesen működik ugyan, de ha a PRE-nek adok CSS-ben stílust, akkor a tabulátor karakterek FF-ban elmozdulnak /ha nem adok meg stílust, akkor minden OK, de hogy néz már ki a szabványos betűtípusa a PRE-nek/.

vázlatosan: ha nem adok meg stílust, akkor mindkét böngészőben jól jelennek meg a tab karakterek így:

szöveg....10
s..............12
sdf...........13

de ha adok stílust a PRE-nek, akkor az IE továbbra is jó, a FF pedig így reagál:

szöveg....10
s.....12
sdf.....13

tehát szétesik minden. Ezt szúrtam be CSS-be:


pre {
font-family: Arial;
font-size: 15px;
white-space: normal;
}

a white-spacet már kínomban raktam oda, hátha ez kell még a FF-nak, de semmi hatás.

aztán még egy érdekesség, ott meg pont fordított a helyzet: ezt a formázott szöveget cellába listázom. A poén az, hogy az IE a cella tetejére helyezi a szöveget, mintha megadnék a cellának valign="top" paramétert... FF-ban ilyen gond nincs, ott minden rendesen középen van.

tudnátok nekem segíteni ezügyben? segítségeteket előre is köszönöm!
 

Apache rewrite jpg képekkel, Firefoxban

cs.m · 2008. Feb. 2. (Szo), 16.27
Egy érdekes problémával találtam szemben magam: csináltam egy egyszerű .htaccess fájlt, hogy a stuff könyvtárban levő fájlokat ne lehessen direktben letölteni, hanem irányítsa át egy download.php-re, minden működik is szépen, egyedül a Firefox a könyvtárban levő képeket nem irányítja át, hanem megmutatja őket, akármit próbáltam eddig. IE-ben simán letöltődnek a download.php-n keresztül úgy, ahogy annak lennie is kéne. Vagy-e valakinek valamilyen ötlete, hogy lehetne ezt megoldani?
 

Rosszul generál az AJAX???

gabesz666 · 2008. Feb. 2. (Szo), 14.21
Sziasztok!

Van egy oldal, a címe: http://www.babaszemesz.hu/vizsgalat.html! Ez az oldal egy adatbázis-beli adatok megváltoztatására alkalmas. AJAX-al csináltam a dolgot és amint beírsz egy nevet kihozza az adatbázisból azokat akiknek ez a neve(csak vezetéknevet vagy keresztnevet írjatok). Na most a táblázat kijön és lehet is változtatni az adatokat, csakhogy a megbízóm megkért, hogy a dátumokat lehessen egy naptárból állítani. Én ehhez a következő javascript alapú naptárt használtam: http://www.dynarch.com/projects/calendar/ . Egy bizonyos kódot be kell írni a beviteli mező és a gomb (amivel megjelenik a naptár) után! Php-vel le is generálja a response-ba a kódot és dettó ugyanaz mintha egy sima html-be írnám be kézzel, megkapja a két id-t, de mégsem történik semmi, ha rákattintok a naptáras képre. Egyszerűen már mindent megpróbáltam, berakni form közé, megcserélni a sorrendet(a script és a beviteli mező + gomb sorrendjét). Lehet hogy valamit nem vettem figyelembe??? Szerintetek mi lehet a probléma???
 

select random rekord - leghatékonyabban

Szekeres Gergő · 2008. Feb. 2. (Szo), 13.22
adott egy tábla, le kellene kérdezni belőle x db rekordot randomra, hogy mindig más jelenjen meg. Eddig én erre az ORDER BY RAND() -ot használtam, viszont most fontos lenne, hogy az eredményeket rendezett formában kapjam meg egy másik mezőre. kicsit utánaolvastam és találtam egy -számomra- meglepő teszteredményt:

post

van valakinek tapasztalata ezzel kapcsolatban? hogyan lehetne megoldani a leghatékonyabban a lekérdezést? itt a 3. változatot hozza ki a leggyorsabbnak, de vajon egy egy több táblás lekérdezésnél és így alakulna?

Eszembe jutott egy másik lehetőség is, egy temporaly táblába raknám a kiválogatott x rekordot, majd ott rendezném, de nem tudom hogy ez gyorsabb lenne-e?
 

szétesik az oldal

lepke · 2008. Feb. 2. (Szo), 12.32
http://www.tutorial.hu/forum/forums.html?s...ost&p=99413
valaki nem tudja hogy hogy tudom megcsinálni ezt a kinézetet változó szélességre úgy, hogy az a két szürke sose essen le, valamint a fehér rész tartalma se törje le a jobboldalt.
táblázatban megtudnám csinálni de cssel...
Ha táblázatban valid lenne az ul, akkor már rég feladtam volna...
maga az oldal
 

Django Screencasts 6 - Application Settings

Török Gábor · 2008. Feb. 2. (Szo), 11.34
Tálalási javaslat az alkalmazás specifikus beállítások kialakításához